Közösen az elfogadásért

A hűtő halk kattanása örömöt okoz, miközben a csapból folyó víz dühöt vált ki. Elsőre abszurdnak tűnhetnek ezek a reakciók, mégis vannak, akiket a világ legapróbb történései is kizökkentenek a megszokott ritmusukból. Április 2-a az ő napjuk, az autizmus világnapja. Az autizmus-spektrumzavar világszerte több tízmillió embert érint: becslések szerint minden 68. ember autizmussal él. Magyarországon mintegy 150 ezer fő tartozik az érintettek közé, így szinte mindenkinek lehet autista ismerőse vagy rokona. A férfiaknál körülbelül háromszor gyakoribb, mint a nőknél. 

Az autizmussal élők másként érzékelik és értelmezik a világot, valamint eltérően kapcsolódnak embertársaikhoz - ez azonban egyénenként nagyon különböző lehet. A világnap alkalmából országszerte szerveznek figyelemfelkeltő programokat, miközben a világ számos ikonikus épülete kék fénybe borul. Tiszaújvárosban is az elfogadás és a megértés jegyében tartottak rendezvényt. A város általános iskolás diákjainak rajzversenyt hirdettek a témában, ennek eredményhirdetése a múlt héten, kedd délután volt, ahol a pedagógusok és a tanulók kék szalagokkal a mellkasukon, közös tánccal hívták fel a figyelmet az autizmusra és a másság elfogadására a Derkovits Művelődési Központban. Köszöntőjében ezt hangsúlyozta dr. Fülöp György polgármester is.

- Mindenki egy egyéniség, más szokásokkal - mondta. 

- Arra kérlek benneteket, kedves fiatalok, hogy fogadjátok el egymást. Fogadjátok el az embereket olyannak, amilyenek. Ha valaki kicsit másképpen reagál egyegy helyzetre, mint ahogy ti szoktatok, az ne dühöt váltson ki belőletek, inkább szeretetet, elfogadást. Az autizmus nem betegség és nem fogyatékosság. Egy szakértő megfogalmazása szerint nem „rendszerhiba", inkább a megszokottól eltérő „operációs rendszer". Az autizmussal élők idegrendszere másképp dolgozza fel a külvilág ingereit: érzékszerveik olykor túlérzékenyek, máskor kevésbé reagálnak a környezet hatásaira.

Ez a különbözőség a társas kapcsolatokban is kihívásokat jelenthet. Sok hétköznapi helyzet, amely a legtöbb ember számára természetes, egy autistának kifejezetten megterhelő lehet. Az autizmus spektruma rendkívül széles: előfordul, hogy valaki enyhe érintettsége miatt maga sem tud róla, míg mások folyamatos támogatásra szorulnak, akár önveszélyességük miatt is. Az első jelek már korán megmutatkozhatnak: kutatások szerint egy gyermek másfél éves korától már lehet gyanakodni, ha valami eltér a megszokottól. Az autizmussal kapcsolatos ismeretek folyamatosan bővülnek, és az érintett családok is egyre tájékozottabbak. A helyzet ma kedvezőbb, mint egy évtizeddel ezelőtt, amihez nagyban hozzájárulnak az interneten elérhető információk, valamint az alapítványok és civil szervezetek munkája és támogatása. Mindezek mellett elengedhetetlen, hogy az elfogadás az egész társadalomban erősödjön. 

K. E 

0
Már a Tiszát tartják esélyesebbnek
Hunyadis krónika

Kapcsolódó hozzászólások