Következhet a jó folytatás
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjában a Termálfürdő FC Tiszaújváros nagyszerű teljesítményt nyújtott az ősz során. A kék-sárgák 17 mérkőzéssel a hátuk mögött 33 ponttal a 3. helyen állnak, a listavezető DEAC-tól 5, a második Karcagtól pedig 4 ponttal lemaradva. Vitelki Zoltán vezetésével az együttes megkezdte a 6 hetes felkészülését a március 2-i bajnoki folytatásra, a vezetőedző abban bízik, hogy a csapat tavasszal is jól szerepel. Nyugodtan kijelenthető, hogy a tiszaújvárosi alakulat erőn felül teljesített a bajnokság őszi szezonjában. A harmadik hely önmagáért beszél. Vitelki Zoltán vezetésével január 13-án kezdődött meg a felkészülés, azon a héten három edzéssel. A vezetőedző a múlt héten már több tréninget vezényelt, és a csapat felkészülési mérkőzést is játszott az NB II 8. helyen álló Budafoki MTE ellen.
A tiszaújvárosiak 2-2-es eredményt értek el, a csapat mindkét gólját Vitelki Balázs szerezte. Vitelki Zoltán azért választott másodosztályban szereplő ellenfelet a csapat első felkészülési meccsén, mert így könnyen fel lehet mérni hol tartanak, hiszen az NB II-ben korábban, február 9-én rajtol a tavaszi szezon. A vezetőedző a labdás edzésekre helyezi a fő hangsúlyt, de mellette a fizikális erőfejlesztés, a konditermi foglalkozások is helyet kapnak.
A csapattól információink szerint Rajsli Tamás távozik, érkező játékosról még nincs hír. Fontos, hogy a csapat gerince így együtt marad és erre tavasszal is lehet építeni. Vitelki Zoltán úgy fogalmazott, hogy jó mentális erőt mutatott a csapat az első edzőmeccsen, melyet még négy követ. Február 1-jén, szombaton az ugyancsak NB III-as Cigánd, 8-án a Hajdú-Bihar vármegyei I. osztályban szereplő BeStrong SC ellen hazai pályán 11 órától mérkőzik a csapat. Február 15-én a harmadosztályú Tiszafüred vendégeként szerepelnek a sárga-kékek, majd február 22-én, szombaton 11 órától hazai pályán a DVSC II ellen lesz az utolsó felkészülési mérkőzés. Az első bajnokiját március 2-án, vasárnap Sényőn játssza a csapat, majd március 9-én, vasárnap 14 órától a Mátészalka látogat Tiszaújvárosba. Az elvárások kapcsán az edző azt mondta: abból kell kihoznunk a maximumot, amink van, ősszel ez sikerült. Tavasszal az lehet cél, hogy ezt megtartsuk, de fontos lenne az is, hogy meghatározó csapat legyünk a bajnokságban és szintet lépjünk.
Brézai Zoltán