Körömi kamasz a riogató
A miskolci készenléti rendőrök fogták el Körömben azt a 15 éves fiút, aki 46 iskolába, köztük a tiszaújvárosi Brassai szakképző iskolába küldött bombafenyegetéseket. Az e-mailek szövegét egyszerűen átmásolta az előző heti, iszlamista fenyegetésként megírt levelekből, amik miatt akkor mintegy 300 iskolában volt bombariadó. A 15 éves fiút, Sz. Ervint terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
A feladót a készenléti rendőrség kibernyomozói azonosították. A családi házukban kutatást tartottak, informatikai eszközöket foglaltak le, és adatmentéseket végeztek - írta a police.hu. A fiú a rendőrség szerint azt mondta, nem lepődött meg az egyenruhások megjelenésén, és teljeskörű beismerő vallomást tett. A célja egyszerűen a fenyegetés volt, „az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg, és fussanak el az iskolákból".
Az iskolákat találomra választotta ki, igaz, köztük volt saját iskolája, a tiszaújvárosi Brassai technikum és szakképző iskola is, amit azonban már két hónapja nem látogat, mert elege volt belőle, és nem akart tovább tanulni. Hétfő délután szabadon távozhatott a rendőrségről Sz. Ervin, miután a letartóztatását nem látták indokoltnak. Kiderült, a fiú édesanyja január 16-án tragikus módon életét vesztette. Hat gyermeke a tragédia után az anya testvéréhez került.
Az ügyben eleinte rendkívüli haláleset miatt indított eljárást a rendőrség, azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint már halált okozó súlyos testi sértés gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás, és gyanúsítotti kihallgatás is történt. Értesülések szerint a fiú apját, Sz. Tamást vonták felelősségre a felesége bántalmazása miatt.
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.