Klíma az óvodákban
A nyarak egyre melegebbek, már-már elviselhetetlenek, mindenki vízpartra menekül vagy klimatizált helyiségbe. Nemcsak az idősek és betegek szervezetét viseli meg a tartós forróság, hanem a gyerekekét is. Kint is, bent is meleg van, klíma híján a négy fal között meg lehet főni. Persze vannak praktikák, reggeli frissítőszellőztetés, redőnyleengedés, függöny, de ezek sem hoznak igazi enyhülést. A Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda nyáron is nyitva van, folyamatosan tartanak ügyeletet, az épületek felváltva fogadják a gyerekeket. Az intézmény három épületében, a Bóbitában, a Tündérkertben és a Szivárványban már korábban is felmerült az igény klímák telepítésre, lett is mindhárom épületben egy-egy, idén pedig jön a folytatás.
- Önkormányzati forrásból, közel 1.2 millió forintból folytatjuk az óvodák klimatizálását - tudtuk meg Molnárné Tóth Anitától, a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ vezetőjétől.
- Újabb jelzések érkeztek az ott dolgozóktól, ezért úgy döntött a város vezetése, hogy újabb hűtő- fűtő klímákat telepít, mindhárom épületbe egyet-egyet. A szerződést már megkötöttük a kivitelezővel, terveink szerint még a nyáron felszerelik ezeket az egységeket olyan csoportszobákba, amik összenyithatóak, hiszen így nagyobb teret tudnak hűteni.
berta
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.