Kamarazene verseny
Intézményünk tagiskolája, a Vándor Sándor Zeneiskola első házi kamarazene versenyét nagy lelkesedéssel szervezte meg Lakatos Veronika fuvolatanár, hiszen több kollégájával évek óta foglalkozik kamarazenetanítással, de eddig még helyi szinten nem volt ilyen verseny. A gyerekek nagyon szeretnek együtt zenélni, mert így érzik, hogy a munkájuk milyen fontos, és egy remek zenei közösség tagjai lehetnek. A verseny jó lehetőség volt arra is, hogy a kezdő és haladó zeneiskolások egymás produkcióját látva még nagyobb kedvet kapjanak a gyakorláshoz.
Nagyon sok - 79 fő - lelkes diák jelentkezett négy kategóriában, így a zsűrinek nehéz dolga volt a díjak elbírálásánál. Nagyszerű eredmények születtek a „Bronz" kategóriától a „Kiemelt Arany" kategóriáig, így minden zeneiskolás oklevéllel és ajándékokkal térhetett haza. A rendezvény nyilvános volt, így sok szülő, nagyszülő is élvezhette a remekebbnél remekebb produkciókat. Ugyan a kis fúvószenekar nem kamarazenét játszik, de fellépésükkel színesítették a versenyt, nagy sikerük volt a növendékek és a közönség körében. Szeretettel gratulálunk minden fellépő diáknak és a felkészítő tanároknak! Április 14-én egy újabb hagyományteremtő, népdaléneklési versenyt rendeznek a zeneiskolában, melyre szintén nagy érdeklődés mutatkozik.
Markovicsné Szabó Enikő főigazgató
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.