Imák, dalok advent idején

Bár nem volt jó idő vasárnap délután, az ünnep hangulata mégis kicsalogatta a városlakókat a Városháztérre, ahol az Adventi Hangolódás újabb programot hozott, csakúgy, mint decemberben minden hétvégén karácsonyig. A négyórai harangjáték után az egyházak képviselői osztották meg adventi gondolataikat. Ezúttal Jeviczki Ferenc, görögkatolikus parókus és Fukász László református lelkész mondott köszöntést. Az eső sem riasztotta vissza a hangolódó közönséget, egyre többen jöttek, hogy közösen ünnepeljék az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtását, ami a reményt jelképezi. 

- Nagyon szeretem a karácsonyt és előtte a készülődést is - mondta Mogyorósi Máté. - Szeretem, hogy ilyenkor minden családtagom ott van velünk, körülöttünk. Bár természetesen egész évben szeretjük egymást, de ilyenkor van is időnk egymásra, ami év közben egyre kevesebb a munka és az iskola miatt. Most különleges karácsonyunk lesz, mert senki nem fog hiányozni az ünnepi asztal mellől és ez nagyon jó. Mivel összegyűlik az egész család, így már a karácsonyi menüt is elkezdtük tervezgetni. Újításba nem fogunk, az ilyenkor szokásos ételek kerülnek majd az asztalra. A tér közepén álló karácsonyfa, az ünnepi fények, dallamok, illatok és ízek Tiszaújvárosban hozzá tartozik az ünnepi készülődéshez, hangolódáshoz. - Minden alkalommal kijövünk ide, mert nagyon szépen fel van díszítve a tér - mondta Kovácsné Kati. 

- Egyszerűen jó ide kijönni, mert szól a zene, mindig van valami program. Iszunk egy jó meleg teát, és jól érezzük magunkat, még akkor is, ha csepereg az eső. Program a múlt héten vasárnap is volt. Éliás Gyula Jr. hozott karácsonyi műsort. Az énekes több mint harminc éve áll színpadon, de nem csak előadó, hanem zenét is szerez. A szakma több díjjal is elismerte munkásságát. Az ő dalai töltötték meg vasárnap a Városházteret. 

- Ez a decemberi időszak egy nagyon mozgalmas és nagyon érdekes nekünk előadóművészeknek - nyilatkozta lapunknak Éliás Gyula Jr. 

- Egyrészről, ha csak a saját naptáramat nézem, teljesen tele van az ünnep előtti időszak, sőt még karácsony másnapján is lesz egy fellépésem. Másrészről viszont ez az adventi időszak a megcsendesedés ideje, nekünk viszont elég pörgősre sikerült. 

- A sok fellépés mellett van idő a készülődésre, ünneplésre? 

- Természetesen úgy szervezem a dolgaimat, hogy a családomra is maradjon időm. A gyermekeimmel fogom ünnepelni a karácsonyt. A munkám miatt elég kevés időt tudunk együtt tölteni, de most év végén több napig is velem lesznek. Együtt díszítjük majd a fát, és a karácsonyi kívánságok közé is becsempészek egy kis meglepetést. Szép időszak ez, én már nagyon várom. 

ema

0
Adventi koncert
Kiskarácsony, gyertyagyújtás Szederkényben

Kapcsolódó hozzászólások