Húszmillió forint a Piros csoporthoz
KOSÁRLABDA. A Tiszaújvárosi Phoenix KK számára a következő bajnoki szezonban a magasabb osztálynak megfelelő szinten történő szakmai munka zavartalan folytatása, megvalósítása érdekében a képviselő- testület elszámolási kötelezettség mellett 20 millió forint működési célú támogatást nyújtott. A Phoenix KK megnyerte a bajnokságot és feljutott az NB I/B Piros csoportjába, ezért a sportegyesület elnöke azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy nyújtson támogatást a klub számára annak érdekében, hogy a munkát a következő bajnoki szezonban már a magasabb osztály elvárásainak megfelelő színvonalon folytathassák.
Az előzetes kalkulációk szerint 2025-ben 20 millió forintra lenne szüksége az egyesületnek ahhoz, hogy felkészülhessen a Piros csoportban történő szerepléssel járó feladatokra, amelyek többek között a felnőtt csapat és az utánpótlás szakmai stábjának fejlesztése mellett a jelentősen megnövekvő utazási költségek, illetve a rájátszás időszakában a fontosabb mérkőzések előtti szállásköltségek kiegyenlítésére szolgálnának. A testület támogatta a kérést és 20 millió forint működési célú támogatást nyújtott az egyesületnek 2025. december 31-ig történő felhasználással.
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.