Hímzett jubileum a Nikodémusban

Népművészeti kiállítással ünnepelte húszéves jubileumát a Tiszaújvárosi Református Egyházközség Nikodémus Idősek Otthona. A tárlat „A gyökerek el ne szakadjanak!" címet kapta, amelyben a hímzett darabokat az otthon egykori lakója, Lugosi Jánosné Benedek Emma készítette, aki a Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör tagja volt.

- Mindenkinek szembe kell néznie azzal, hogy egyszer el kell mennünk ebből a világból - mondta nyitóbeszédében Fukászné Uzsoki Aranka, református lelkész. 

- Mindannyian szeretnénk nyomot hagyni magunk után. A nyomok pedig azt jelzik, hogy az életünknek van, vagy volt értéke, tartalma. Ezen a kiállításon pedig egy női élet munkájáért adhatunk hálát. A megnyitón az alkotó férje, a 88 éves Lugosi János szórakoztatta a közönséget szájharmonika játékával, majd népdalcsokor következett. 

- Emma hímzéseinek szín és ízlésvilága, hitelessége szeretetteljes hangulatot teremt - nyilatkozta az alkotóról Varga- Somogyi Istvánné. 

- A tehetségét anyai ágon örökölte, amit nagy szorgalommal folyamatosan fejlesztett, finomított. Rengeteg tájegység díszítőelemét ismerte és használta, de a matyó hímzés állt hozzá a legközelebb. 

- A matyón kívül még a sárközi és az erdélyi autentikus motívumok jelennek meg a kiállított darabokon - vette át a szót Drusbovszky Istvánné Somodi Katalin, az otthon egyik lakója.

- A hímzett terítőket, kötényeket, a kékfestő anyagból készült szoknyákat rendhagyó módon rendeztük el. Olyan, mintha lányok ülnék körül az asztalt kezükben Bibliával, az asztalt terítők, a falakat pedig hímzés díszíti. 

ema 

0
Krónika 40 - Szükség van a TIFO-ra
Tinédzser nyugdíjas klub

Kapcsolódó hozzászólások