Hétvégén nyit a kalandmedence

A tervek szerint a hétvégén nyit a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő kalandmedencéje. Lapzártánkkor, szerda délelőtt már feltöltötték a kinti hidegvizes medencét, a szomszédos termálvizes szabadtéri medencében pedig már fürdőzők pihentek. A tűz után kevesebb mint egy hónappal, május 5-én részlegesen megnyitott a gyógyfürdő, a külső termálvizes medencét már előtte is használhattak a Hotel Tisia vendégei, hétfőtől már a lakosság is lubickolhat, pihenhet a gyógyvízben (képünkön). A körülményekre tekintettel kedvezményes áron használhatják a vendégek a wellness részleget és a kinti gyógyvizes medencét. - Szándékunk szerint a hétvégére a kalandmedence is megnyithat, jelenleg is ezen dolgoznak a kollégáink - nyilatkozta lapunknak dr. Fülöp György polgármester. 

- A kalandmedencében nem termálvíz lesz, hanem termálvíz által melegített víz, így néhány napon belül már azt is tudják használni. Egy értekezletet tartottunk, ahol nagyon megköszöntem valamennyi munkavállalónak, aki itt a fürdőben dolgozik, hiszen mindannyian rendkívül lelkiismeretesen dolgoztak és mindent megtettek azért, hogy segítsenek nekünk a kármentésben. 

Mi megígértük, hogy mindenkinek megőrizzük a munkahelyét, ők pedig mindent megtettek azért, hogy ezek a munkahelyek megmaradjanak. Nyilván bent még zajlanak a bontási munkálatok, zajlik a tervezési folyamat. A TiszaSzolg 2004 Kft. ügyvezetőjével éppen ma reggel egyeztettem arról, hogy nagyjából mik azok a mérföldkövek, amiket látunk, és ő mondta, hogy egy-két héten belül lesz egy olyan típusú folyamatábra, ami alapján majd meg tudjuk mondani, hogy nagyjából mi az a végpont, amikorra a tető helyreállítható. 

berta 

0
Írásban bizonyítottak a diákok
Jubiláló létesítményi tűzoltóság

Kapcsolódó hozzászólások