Gyerekeken segít Tóth Abigél
„Szerelem, szerelem", „Rabmadár", „Pillangóhatás". E három dal csak néhány azok közül, amelyekkel megérintette a közönséget a Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál harmadik napján a Megasztár 7. évadának döntőse, Tóth Abigél. - Nagyon-nagyon jól éreztem magam, mert igazán aktív volt a közönség. Még egy olyan férfivel is találkoztam, aki románul szólított meg.
Ennek nagyon örültem, hiszen erdélyiként nyilván én is anyanyelvi szinten beszélek románul, ami nagyon hiányzik is néha, mert az egyik legjobb barátnőm román, akivel sajnos már két éve nem találkoztam. Úgyhogy örülök, ha olykor otthoni hangokat hallok - kezdte nyilatkozatát lapunknak kissé elérzékenyülve a jelenleg Budapesten élő énekesnő, mert további kérdésünkre hozzátette: a szüleit márciusban, az édesanyja születésnapja alkalmából ölelhette át legutóbb szülővárosában, Sepsiszentgyörgyön. Abigél mindamellett, hogy kimagasló tehetségének, példamutató szorgalmának és figyelemre méltó céltudatosságának eredményeként másfél év alatt platina- és aranykislemezes előadóvá vált, valamint egyik slágere már több mint huszonöt országban szerepel a rádiós toplistákon, nem csak a zenei karrierje építésének szenteli a napjait.
- Tavaly a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete által szervezett gyermeknapon énekeltem, majd nemrég megkeresett az 1990 óta működő közösség alapító elnöke, Edvi Péter, hogy mi lenne, ha találkoznánk egy kávé mellett. Elfogadtam a meghívást, mert már akkor is nagyon kedves volt hozzám. Aztán hosszasan beszélgettünk, és mivel úgy érezte, beleillek a csapatba, megkérdezte, volna-e kedvem részt venni az egyesület tevékenységében. Leginkább a szolgálat közösségimédia- csatornái számára készítek tartalmakat, azonkívül rendezvényszervezésben segítek, és néha - amikor úgy hozza a helyzet - konferálok is a különböző programokon. Nagyon jó érzés gyerekek - köztük fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű kicsik - segítésében szerepet vállalni - fejtette ki az énekesnő, aki sok hazalátogatást, továbbá megannyi új dalt remél a közeljövőtől.
Ördögh István
PDF archivum
-
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19. -
2026.06.11
2026. 24 hét - 2026. június 12. -
2026.06.04
2026. 23 hét - 2026. június 5.