Értékeket hangsúlyozva szórakoztatnak
„Azért szeretem ezt a zenekart, mert nagyon kellemes hangzású, kicsit rockos, kicsit popos zenét játszik, miközben a dalszövegei alapvető értékek - az egymás felé tanúsított nyitottság, szeretet és tisztelet - fontosságát hangsúlyozzák" - válaszolta kérdésünkre a Kowalsky meg a Vega zenekar egyik rajongója, miközben a Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál június 25-i nyitónapjának utolsó koncertjére várt. Kowáék ezúttal is legalább akkora boldogságcunamit idéztek elő muzsikájukkal a Városháztéren, mint 2022-ben, előtte azonban még az együttes basszusgitárosa, Szórád Csaba Jimmy nyilatkozott lapunknak.
- Immár harmadik alkalommal zenéltek majd nekünk hamarosan, vannak meghatározó emlékeid a városunkról?
- Abszolút. Már a gyerekkoromból, ugyanis a szülővárosom, Jászberény jégkorongcsapatának egykori tagjaként gyakran jártam ide edzőtáborba, mert akkortájt csak ebben a városban volt lehetőség nyáron is szabadtéri jégpályát használni Magyarországon, ráadásul strandolással párhuzamosan. Úgyhogy arra is emlékszem, milyen sokszor suhantunk a csapattársaimmal a kanyargó csúszdán. Kérdeztem is az előbb - a tévéinterjú alatt -, megvan-e még az a jégpálya, de azt mondták, már nincs.
- Gyula elmondása szerint 1999-ben született meg az az ötlet, amiből aztán a 2010- es évek óta legnépszerűbb honi zenekarok egyike, a Kowalsky meg a Vega létrejött. Kowa azt is mondta: akkor még egyálta- lán nem gondolta, hogy igen komoly sikerek születnek majd az elképzelésből, és a szűk baráti kör bátorítása kellett a zenekarotok elindulásához. Téged mi fogott meg bennük, amikor még csak kívülről figyelted őket?
- 2003-ban indult el a zenekar, abban az évben volt az első koncertje és szintén akkor jelent meg az első albuma, én pedig 2005-ben csatlakoztam a zenekarhoz. Amikor először megláttam őket egy fesztiválon, nagyon határozottan azt éreztem, hogy egy teljesen új színt, újfajta zenét hoztak. Igazából 2013-ban jött el számunkra az átütő siker az „Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek" című dallal, úgyhogy tíz év alatt sikerült elérni azt, amit a mai napig viszünk tovább. És nagyon hálásak vagyunk, hogy tényleg azt csinálhatjuk, amit szeretünk: dalokat írni, zenélni, klipeket forgatni, stúdiózni, és ha meghívnak minket valahová, akkor éppúgy, mint minden előadó, próbálunk 110%-ot nyújtani.
- Mi a népszerűségetek kulcsa?
- Egyrészt, határozottan Kowa szövegei. Én azt gondolom, Magyarország egyik legjobb dalszövegírója Kowa, és egész biztos, hogy mindazok, akik a Kowalsky meg a Vega zenéjét hallgatják, elsőként a szövegekbe kapaszkodnak. Aztán eljönnek a koncertjeinkre, amelyek alkalmával mindig abban bízunk: képesek vagyunk hozzátenni azt a „pluszt", hogy intenzív élményérzetben lehessen részük. Mindent egybevetve, ha a zenénkkel bármikor, bárki számára képesek vagyunk egy kis derűt hozzáadni a mindennapokhoz, vagy ha egy koncert alkalmával fel tudunk tölteni lelkileg bárkit két hétre, akkor szerintem megtettük azt, amiért ez a zenekar megalakult.
Ördögh István
PDF archivum
-
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19. -
2026.06.11
2026. 24 hét - 2026. június 12. -
2026.06.04
2026. 23 hét - 2026. június 5.