Gazdasági program: általános célok

A helyi iparűzési adó meghatározó jelentőségű a város életében.

Tiszaújváros képviselő-testülete márciusi ülésén fogadta el az önkormányzat 2029-ig szóló gazdasági programját. Az elkövetkező hetekben ennek egy-egy elemét közöljük. Elsőként a dokumentumban megfogalmazott általános célokat. A város vezetése még 2013-ban elkötelezte magát a helyi gazdaságfejlesztés iránt. A képviselő-testület a megvalósuló beruházások és az ebből eredő foglalkoztatás növelése érdekében - korlátozott mozgásterünkhöz mérten - korábban is támogatta az ipari park területén új vállalkozások betelepülését, elősegítette a helyben már működő vállalkozások fejlesztéseit, továbbá az ehhez szükséges pályázati források bevonását. 

A helyi iparűzési adóra a 2025-2029- es időszakban a vegyipari ágazat és annak jellegéből adódó ciklikusság erőteljes hatással bír, miután a város ipara erősen kitett a világpiaci eseményeknek (alapanyag - késztermék jegyzési áringadozásnak), továbbá gépiparunkat a világpiaci tendenciák, az elektronikai, autóipari megrendelések jelentősen befolyásolják. Pozitív hatásként számolunk a belépő új poliol komplexum remélhető gyors felfutásával, abból keletkező adótöbbletével, melyek hosszabb távon, részben képes lehetnek ellensúlyozni a ciklikusság hatásait. Emellett kalkulálunk a Tiszai Erőmű beruházás mielőbbi megvalósulásával és az energiatermelés hálózatra kapcsolásával is. 

Ugyanakkor törvényi szinten a jövőben bármikor módosulhat az adó képzése vagy egységessé válhat az adó mértéke, változhatnak a kedvezmények, mentességek szabályozásai, esetleg az adó beszedésére jogosultak köre és nem utolsó sorban a szolidaritási hozzájárulás módosításai, és ugyanígy a 2025. évi költségvetési törvényben elfogadott, és még az idén bevezetendő - azonban az önkormányzatok számára még nem ismert, egzakt számítási metódust nélkülöző - területfejlesztési alap többletadó-elvonásai és egyéb kilátásban levő, lehetséges jövőbeni kedvezőtlen jogszabályi intézkedések. Összegezve, a kialakított jelenlegi szabályozás - az adózói kör, az adóalap, adómérték, adómentesség ismeretében - továbbra is nagyon kedvező, befektetőbarát, vonzó és versenyképes, a prognosztizált adóbevételek és jelenleg ismert adóelvonások mellett rövidtávon még fenntartható. 

Azonban a szabályozás további várható módosulása, az önkormányzatok mozgásterének szűkítése (szabályozók megváltoztatása, elvonások növelése, támogatások további csökkentése) és a rövidtávon stagnáló iparági környezet miatt igen kockázatos további preferenciák változatlan adómérték melletti bevezetése. Álláspontunk szerint a jelenlegi iparági és a változó szabályozási környezetben csak kellő alapossággal hozható bármilyen stratégiai döntés, mely hosszabb távon nem veszélyezteti a város működőképességét.

0
Szombaton Te Szedd!
Megtorpant az infláció

Kapcsolódó hozzászólások