Fiatalok a munka világában

Tombol a nyár, megkezdődött a vakáció. A diákok egy részének ez az időszak nemcsak pihenést, vízpartot és esti bulikat jelent, hanem munkát is. A fiataloknak egyre több lehetőségük van arra, hogy maguk keressék meg a nyaralásra valót, hiszen vállalhatnak munkát az iskolaszövetkezeten keresztül, és csatlakozhatnak az önkormányzat „Nyári Diákmunka" programjához is. Szülői engedéllyel szünidőben már 15 éves kortól lehet diákmunkára jelentkezni, és sok fiatal él is ezzel a lehetőséggel, hiszen a zsebpénz-kiegészítés sosem jön rosszul, és egy jó csapatban a munka sem olyan fárasztó. 

- Most először vállalok diákmunkát, mert Görögországban fogunk nyaralni, és szeretném megkeresni a zsebpénzemet - mondta lapunknak Balák Niké. 

- Úgy hallottam, hogy a tiszaújvárosi strandon összetartó a közösség, ezért döntöttem úgy, hogy ide jelentkezek. Jegykezelőként dolgozom, de ettől függetlenül a takarítás és a strand rendben tartása is a feladataim közé tartozik. Június 10-én kezdtem, nagyon jól és gyorsan betanítottak, úgyhogy már önállóan dolgozom.

- A diákmunkások hozzánk munkaerőközvetítőn keresztül is érkeznek, nyáron nagy szükség van rájuk - nyilatkozta Somodi Gabriella, a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő szolgáltatási vezetője.

- Idén 42 diák dolgozik nálunk, szinte minden pozícióban, úszómesterként, csúszdakezelőként, medencefelügyelőként, jegykezelőként, és pénztárosként is foglalkoztatjuk őket. Elégedettek vagyunk a diákokkal, mert rugalmasak, lelkesek, sokan évről évre visszajönnek hozzánk. Nyári időszakban a Castello Cukrászdában is megnő a diákmunkások száma. 

- 16 éves korom óta, vagyis már 3 éve dolgozom itt iskolaidőben is. Szerettem volna saját bevételt, hogy magamnak finanszírozhassam a programjaimat, vagy meg tudjam vásárolni, amit szeretnék - mondta Szilvási Adrienn. 

- Most az érettségi időszakában kicsit nehezebb volt összehangolni a munkát és a tanulást, de szerencsére rugalmasak voltak a munkahelyemen, mindent segítettek megoldani. Nyáron végig dolgozom, utána kezdem az egyetemet, de terveim szerint hétvégenként továbbra is visszajárok majd ide. - A munkáltató számára is nagy segítség a diákmunka - tette hozzá Szabó Tamás, a Castello Cukrászda tulajdonosa.

- Nyáron nagyobb a forgalmunk, de a kollégáknak jár a szabadság, igénylik a pihenést. A fiatalok foglalkoztatásával könnyebben tudjuk biztosítani ezt nekik. Mint Leskó Annamária, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet Borsod-Abaúj- Zemplén Vármegyei irodavezetője elmondta, a diákmunkára nyáron, és iskolaidőben is van lehetőség, több munkáltatónak kifejezett igénye, hogy tanév közben is alkalmazzon tanulókat, délutáni vagy hétvégi munkavégzéssel. 

- A diákok Tiszaújvárosban is dolgozhatnak a kereskedelemben, árufeltöltőként, pénztárosként, vagy a strandon, de akár gyárakban is végezhetnek betanított munkát. A fizetésük a minimálbértől, illetve a bérminimumtól függ. 2025-ben a betanított munkáért a minimálisan kifizetendő bér óránként 1672 Ft, viszont a képesítést igénylő területeken 2005 forintos órabért is kaphatnak a diákok. A tapasztalatok szerint a partnereink általában ezektől magasabb összeget is fizetnek nekik. Tiszaújváros önkormányzata idén is csatlakozott a „Nyári Diákmunka" programhoz, melynek keretében 60 nappali tagozatos diák dolgozhat városunk intézményeiben, és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál július 7-től, két héten át, a minimálbér időarányos hányadának megfelelő munkabérrel.

- Több, mint egy évtizede zajlik ez a program Tiszaújvárosban, amellyel alapvetően a helyi fiataloknak kívánunk munkalehetőséget biztosítani - mondta dr. Fülöp György polgármester. 

- Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a munkák szakképzettséget nem igényelnek, a program célja, hogy a fiatalok egy kicsit belekóstoljanak a munka világába. 

K.E. 

0
Vezetőváltás a rendőrkapitányságon
Változások két cégünk élén

Kapcsolódó hozzászólások