Félezren tekertek
SZABADIDŐSPORT. A JABIL Tisza Tour kerékpártúrát május 3-án, szombaton rendezte meg a Tiszaújvárosi Triatlon Klub. A népszerű, hagyományos szabadidősport eseményen közel ötszázan pattantak nyeregbe. Az idén 25 éves tiszaújvárosi JABIL Circuit Magyarország Kft. parkolójában kialakított versenyközpontból 10 órakor, Almási Balázs gyárigazgató-helyettes rajtjelére indult el a 15, illetve a 40 kilométer teljesítésére vállalkozó 474 sportember, köztük 185 JABIL munkavállaló. Amíg a mezőny a környékbeli utakon rótta a kilométereket, a szervezők a kicsiknek is biztosítottak mozgási lehetőséget. A 25 kisgyermek kerékpáros ügyességi feladatokat hajtott végre a versenyközpontban. - Örvendetes, hogy a gyönyörű időben mintegy ötszáz sportember fogadta el a meghívásunkat - fogalmazott Farkas Zoltán főszervező.
- A létszám közel száz fővel emelkedett a tavalyihoz képest, ami bizonyítja, hogy komoly igény van az ilyen és ehhez hasonló szabadidősport eseményekre. A hosszú évek óta a városi sportéletet támogató névadó cég mellett a rendőrségnek, a polgárőrségnek, az egyesület tagjainak, az önkénteseknek is kijár a köszönet nélkülözhetetlen közreműködésükért. A célba érkezők egyedi ajándékot és étkezési kupont vehettek át. Valamennyi induló részt vett a tombolasorsoláson, melyen a JABIL dolgozók és a lakosság körében találtak gazdára értékes nyeremények.
A nyertesek: 100.000 forintos Decathlon-utalvány: Sedliczki Tímea; Garmin okosóra: Kiss Bertalan és Kissné Tóth Tímea; kerékpáros sisak: Ignácz Gábor, Alla Luc, Antal Balázs, Kántor Zsolt Lászlóné; meglepetés-ajándékcsomag: Fehérvári Alexandra, Rehó Róbert, Molnár-Vas Renáta, Holota Viktória, Zahorecz Zsolt.
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.