Érkezik a JABIL 1/3 Maraton
TÖMEGSPORT. Az idén ismét útjára indul a régió egyik legnépszerűbb közösségi sporteseménye, a JABIL 1/3 Maraton. Szeptember 26-án, szombaton amatőr és profi futók népesítik majd be a JABIL Circuit Magyarország Kft. parkolóját. A szervezők kiemelkedő újdonsággal készülnek: az előnevezés idén mindenki számára ingyenes, a helyszíni regisztrációra pedig jelképes összegért lesz lehetőség. Évek óta a tiszaújvárosi ősz egyik legjobban várt sporteseménye a JABIL 1/3 Maraton utcai futóverseny, amely a város lakóit, a vállalat dolgozóit és a környékbeli futókat egyaránt mozgásba hozza.
A Tiszaújvárosi Triatlon Klub szervezésében megvalósuló rendezvénynek idén is a JABIL Circuit Magyarország Kft. parkolója (Huszár Andor út 1.) ad otthont, ahol a rajthoz állók és a szurkolók egyaránt igazi fesztiválhangulatra számíthatnak. A résztvevők felkészültségüktől és edzettségi szintjüktől függően három különböző táv közül választhatnak: a rövidebb kihívást kedvelők a 3,5 kilométeres (1 kör) és a 7 kilométeres (2 kör) szakaszon mérettethetik meg magukat, míg a tapasztaltabb futókra a 14 kilométeres (4 kör, 120 perces szintidővel) táv vár. A szabályzat értelmében minden versenyző kizárólag egyetlen távon indulhat.
Az idei kiírás legnagyobb újdonsága a nevezési feltételekben rejlik: a szervezők döntése értelmében az előnevezés teljesen ingyenes minden futó számára. Az online regisztrációs felületen - mely a www.tiszatriatlon.hu/ jabil-13-maraton oldalon érhető el - 2026. szeptember 21-ig lehet díjmentesen biztosítani a helyeket. Szeptember 22-től az online felület lezárul, ezt követően már csak a verseny napján, a helyszínen lesz lehetőség nevezni 07:00 és 09:00 óra között, 1000 Ft-os regisztrációs díj megfizetése mellett. A teljesítmény elismeréseként minden célba érkező egyedi, a verseny emblémájával ellátott tornazsákot kap ajándékba.
A kategóriák (női és férfi 1-3. helyezett) győztesei kupadíjazásban részesülnek, a JABIL munkatársait pedig külön is értékelik. A versenyélményen túl értékes ajándékok is várják a résztvevőket: a távokat teljesítők között a helyszínen értékes nyereményeket sorsolnak ki. A lakossági futók és a JABIL dolgozói között külön-külön 1-1 Garmin okosórát és 2-2 futófelszerelést sorsolnak ki, emellett a vállalati kollégák között további 5 értékes ajándéktárgy talál gazdára.
PDF archivum
-
2026.10.15
2026. 42 hét - 2026. október 16. -
2026.10.08
2026. 41 hét - 2026. október 8. -
2026.10.01
2026. 40 hét - 2026. október 1. -
2026.09.24
2026. 39 hét - 2026. szeptember 25. -
2026.09.17
2026. 38 hét - 2026. szeptember 18.