Elég volt, be kell fejezni!

A polgármester már ünnepi beszédében is utalt a miniszterelnök kijelentéseire, amikor azt mondta, hogy a közszereplők feladata nem az érzelmek felkorbácsolása, indulatok keltése, hanem a közélet normalizálása, a társadalmi érdekegyesítés. Deák Ferenc szavaival élve: Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.

Dr. Fülöp György polgármester közösségi oldalán közzé tett videóban reagált Orbán Viktor miniszterelnök hírhedtté lett „poloskás" beszédére. „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,/ Ember lenni mindég, minden körülményben" - ezzel az Arany János Domokos napra című költeményéből vett idézettel vezette fel mondandóját a polgármester, majd videóüzenetében az alábbiakat fogalmazta meg: 

„Az elmúlt években következetes voltam a tekintetben, hogy azt vallottam, polgármesterként nincsenek aktuálpolitikai feladataim, kivéve akkor, hogyha egy-egy politikai vagy közéleti döntés a várost, a városlakókat vagy a helyi közösséget érinti. Most azonban kivételt kell tennem, mert március 15- én a miniszterelnök úr olyan beszédet mondott, ami azt gondolom, hogy a huszonegyedik században egy európai országban, de lehet, hogy bármelyik országban, elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan az, hogy politikai ellenfeleinket, azokat, akik esetleg nem értenek velünk egyet, bármilyen állathoz hasonlítsuk egy ünnepi beszédben. Hogy ilyen mondatok hangozhatnak el Európa közepén, az engem végtelenül elszomorít és végtelenül elkeserít. 

Olyan érzésem van, hogy eljutottunk oda, hogy a politikai vitázás helyett, a politikai ellenfeleinkkel szembeni érvelés helyett az ellenfelekből ellenséget csinálunk, a vitából pedig háborút. Ez egyáltalán nem használ ennek az országnak. Történelemtanárként tudom, hogy nem telt még el 100 év, amikor hasonló vagy ehhez hasonlatos mondatok, jelzők hangzottak el, és ezek borzalmas emberi tragédiákhoz vezettek. Én nagyon remélem, hogy ezek a szavak nem fognak idáig vezetni. Nem szeretném, hogyha a megélt pillanatok, a jelen pillanatai később a történelemkönyvek borzasztó oldalain köszönnének vissza. Szerintem elég volt! Ezt a fajta politikai stílust azonnal be kell fejezni!"

0
Hazai vereség a rangadón
Kitüntették Totya bácsit

Kapcsolódó hozzászólások