Egy nyakláncrablás anatómiája
Bizonyára sokan emlékeznek arra a szomorú és felháborító esetre, melynek során városunk egyik idős lakója rablás áldozatává vált 2023 júniusában a Szent István úton. Az ügyben indított büntetőeljárás a közelmúltban jogerős ítélethirdetéssel zárult, a bűncselekmény két elkövetőjét letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a miskolci bíróság. A sértett, akire kérésének megfelelően keresztnevén, Judit néniként hivatkozunk a továbbiakban, maga osztotta meg lapunkkal a bűntettel és a bírói döntésekkel kapcsolatos részleteket. - A combnyaktörésem óta mindenhová mopeddel járok - kezdte nyilatkozatát kérdésünkre Judit néni. - Azon a szép nyári napon a piacról tartottam hazafelé, és alighogy kifordultam a Szent István útra, szemből jött az a nő. A forgalom miatt nem is figyeltem fel rá.
Épp a sövény mellett haladtam, amikor odaugrott hozzám, és olyan nagy erővel tépte le rólam a nyakláncot, hogy hámsérülésem is keletkezett. Rögtön el is kezdtem segítségért kiabálni. Rengetegen odasiettek, a járókelők el is fogták a tettest, viszont mivel menekülés közben eldobta az ékszert, bizonyíték híján - érthető módon - elengedték. De képzelje el, néhány perccel később a nő már az élettársával együtt visszatért a helyszínre, hátha meglelik a láncot, azonban szerencsére nem ők találták meg. Ezúton is köszönöm a piacon dolgozó fiatalembernek, Dávidnak, hogy végül felkutatta, mert egyrészt így a kiérkező rendőrök lefoglalhatták bizonyítékként, másrészt azért is hálával tartozom, mert azt az ékszert a gyerekeimtől kaptam ajándékba. Köszönöm annak a hölgynek is, aki miután meghallotta a kiáltásomat szintén nagyon gyorsan reagált, és még le tudta fotózni a nőt.
A fénykép nélkül nem ismertem volna fel, mert annyira gyorsan történt minden. Különben nem akartam bejelenteni az esetet, de egy ismerős asszonyka tanácsát megfogadva mégis felhívtam a rendőrséget, és fél órán belül elkapták az elkövetőket - folytatta Judit néni, aki a büntetőeljárás eredményén és részletein túlmenően a tettesekről is megosztott néhány információt. A miskolci bíróság, a tiszaújvárosi bíróság által kimondott büntetés mértékét helybenhagyva ugyan, de ellentétben az enyhébb minősítésű kifosztással immár rablás bűntettében találta bűnösnek a vádlottakat.
A miskolci ítész azt is figyelembe vette, hogy Judit néni több maradandó, rendszeres fájdalmakkal járó egészségügyi problémával is küzd. Végül a megyaszói pár női tagját - aki korábban már volt büntetve kábítószer birtoklásáért - két év három hónap, a szintén visszaeső élettársát két év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték. Mellékbüntetésként mindkettőjüket két évre eltiltották a közügyektől, és a perköltséget is meg kell fizetniük. Egyébként a tárgyalások során azt is bevallották a vádlottak, hogy a bűncselekményt megelőzően hosszú ideig figyelték Judit nénit, és abban is megegyeztek, hol találkoznak később. - Csak az öt gyereküket sajnálom nagyon, mert úgy tudom, állami gondozásba vették őket - tette hozzá Judit néni, majd úgy folytatta: a mai napig fél az utcán. - Most már mindig tartok attól, hogy megint kiszemelhet magának valaki.
Azt sem tudhatom, hogy esetleg az elkövetők hozzátartozói, ismerősei, nem haragszanak-e rám annyira, hogy „megtalálnak". Különben az ügyemben eljáró hatóságok munkájával nagyon elégedett vagyok, mert az első perctől kezdve rendkívül készségesek voltak, és külön köszönet illeti a miskolci bíróságot is, mert az általam vártnál súlyosabb büntetést szabtak ki - mondta, majd kiemelte azt is: semmiképp nem öncélúan mesélte el lapunknak, mi történt vele. - Azért tartottam fontosnak nyilatkozni, hogy - főleg a következő hónapok folyamán, amikor sokáig mindannyian lengébben öltözünk majd - figyelmeztessek mindenkit: az utcán sétálva legyenek fokozottan körültekintőek! Sőt, szerintem jobban tesszük, ha nyilvános helyen inkább egyáltalán nem viselünk ékszert. Ezentúl én sem fogok.
Ördögh István