Egy konzorcium építi az erőművet
Az Energiaügyi Minisztérium bejelentette, hogy új erőmű épül Tiszaújvárosban a Tisza II. helyén. Az 1000 MW teljesítményű, kombinált ciklusú gázüzemű létesítmény egyszerre szolgálja majd Magyarország energiabiztonságát és a térség gazdasági erősödését, mindeközben a korszerű technológia miatt a működése is kifejezetten környezetkímélő lesz.
Az EM Facebook-posztjában azt írta: számukra egyértelmű, hogy egy ország versenyképességének a megfelelő energiaellátás az egyik pillére. „Éppen ezért harcoltunk meg Brüsszellel a paksi üzemidő-hosszabbításért és bővítésért, és támogattuk rengeteg megújuló kapacitás kiépítését" - írta közleményében Czepek Gábor államtitkár. - A napenergiát azonban vagy tárolni kell, vagy kiszámíthatóan termelhetővel kiegészíteni ezért kulcsfontosságú, hogy a visontai gázüzemű erőmű mellett Tiszaújvárosban is beindulhasson egy. Az új létesítmény kapacitása a működő paksi blokkokénak a felével ér fel. Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója egy tavaly januári interjúban még ezt mondta: „Előrehaladott állapotban van a pályázat, hiszen a közbeszerzési eljárást már tavaly márciusban kiírtuk. Most már az következik, hogy megkezdjük a szerződéskötést megelőző tárgyalásokat az ajánlattevőkkel, a feltételek, a kondíciók pontosítása mellett.
Ez alapján 2024 első-második negyedévében eredményt hirdetünk és szerződünk." Az erőmű létesítésére kiírt feltételes közbeszerzési eljárásban most hirdettek eredményt: a Calik Enerji Swiss AG - Ansaldo Energia S.p.A. nemzetközi konzorcium valósíthatja meg a beruházást az MVM Tisza Erőmű Kft. telephelyén.
F.L.
PDF archivum
-
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17. -
2025.10.09
2025.41. hét - 2025. október 10.