Béren kívüli juttatás
A képviselő-testületi jóváhagyást követően nettó 75 ezer forintos plusz cafetéria juttatást kapnak az önkormányzati szféra munkavállalói - jelentette be dr. Fülöp György polgármester a Tisza TV Fogadóóra című műsorában.
- Amikor decemberben elfogadtuk a költségvetést és elfogadtuk azt, hogy idén is lesz egy 10 százalékos béremelés - amit végre is hajtottunk -, akkor azt is mondtuk, hogy a munkavállalói igényeknek megfelelően azért, hogy az önkormányzati szférában dolgozó munkavállalókat kellőképpen meg tudjuk becsülni, a város gazdasági helyzetének függvényében vissza fogunk térni arra, hogy még az év során milyen bérkompenzációs intézkedéseket tudunk hozni - emlékeztetett a polgármester.
- Arra fogunk javaslatot tenni a jövő héten a képviselő-testületnek, hogy minden önkormányzati munkavállaló kapjon nettó 75 ezer forint cafetéria juttatást. Részben azért, hogy ténylegesen érezzék a megbecsülést. Ugyanis - ezt gyakran szoktam mondani - hogyha büszkék vagyunk a városra, hogy milyen szép, milyen jól működik, akkor ez nyilván a munkavállalóknak köszönhető elsősorban. Ezért fontos, hogy anyagi megbecsülésben részesüljenek. Ez a béren kívüli juttatás azért is fontos, mert mindenki látja, hogy milyen gazdasági makro környezetben élünk, mindenki jár boltba és tapasztalja, hogy milyen árak vannak.
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.