Az erősek és ügyesek győztek
A nyarat idéző időjárás 45 főt csalogatott ki a Zabos Géza Horgász Egyesület évadnyitó versenyére. A halak viszont mintha ellustultak volna a jó időben, így nem volt könnyű kifogni rajtuk, azaz kifogni őket. Az ügyeseknek azért sikerült. Kellemes, napos, már-már nyári idő fogadta az Erdészeti és Tolnai tónál a horgászokat szombat reggel. Ennek mindenki örült, annak már kevésbé, hogy a halak nem nagyon vágytak a napsütésre, inkább maradtak volna a vízben.
- Egyelőre ez a hirtelen betört melegfront megzavarta a halakat, most sokkal nehezebb a halfogás, csak az ügyesebb horgászok tudják elcsípni őket - magyarázza Nagy Rajmund, a Zabos Géza Horgász Egyesület versenyfelelőse. Major József minden bizonnyal közéjük tartozik, mert a verseny harmadik órájában már mintegy négykilónyi kárász vergődik szákjában.
- Egyszerű, sima pufi csalival horgászom, meg gumikukoricával, etetőanyag, kosár. Ilyen egyszerű - árulja el titkát.
- Még van egy óra a versenyből, jó lenne fogni egy pontyot, akkor elégedett lennék - teszi hozzá mosolyogva. Kiss Béla, az egyesület elnöke is mosolyogva fogad bennünket, de nem horgászszerencséjének örül - még kapása sem volt -, hanem, mert viszonylag jól áll az egyesület szénája.
- A programtervet elfogadta a vezetőség, a szokásos versenyekkel számolunk, illetve lesz egy ifi verseny, amit a MOHOSZ komoly összeggel támogat. A Markóczy tábor, a Markóczy gyermeknapi horgászverseny a szokásoknak megfelelően működik majd. Az idén felszereljük a vadkamerákat a szemetelés meg a rabsickodás visszaszorítása érdekében - sorolja, majd áttér egy másik témára.
- Egyesületünk alapszabály-módosításra készül, legalábbis a közgyűlésen erről elég sok szó esett. Rugalmasabbá, egyszerűbbé kellene tenni ugyanis a döntéshozatalt. Nem azért, mert ki akarjuk kerülni a közgyűlés jogköreit, hanem mert nagy a kötöttség, ami a mai pörgő életmódot, életformát nem nagyon engedi. Ez az egyik fő feladat, egy éve készülünk erre. A másik a halasítás. Elfogadta az egyesület vezetősége a 2024. évi pénzügyi tervet. Mi csak meghatározott körből vásárolhatunk halat, most 1500 forintban maximálták a hároméves piaci pontynak az árát, de ez várhatóan a nyáron emelkedni fog. A vezetőség úgy döntött, hogy a kétnyaras, illetve az ivadéktelepítést forszírozza. A múlt héten a Tiszába és a Sajóba 12 ezer ivadékot telepítettek a kollégák. Erre is oda kell figyelni, mert ezek kannibál halak, ha egy kupacba tesszük le őket a vízbe, felfalják egymást, győz az erősebb. Küldtek egy fotót nekem, az látszik rajta, hogy az egyik csuka már félig bekapta a másikat. A telepítés rendszerén egyébként nem változtatunk, minden hónapban lesz telepítés, kivéve decembert.
Ferenczi László