Az elmúlt egy év a fejlesztések tükrében

A közmeghallgatások forgatókönyve szerint a rendezvények nyitányaként a polgármester tájékoztatást ad a legutóbbi közmeghallgatás óta az adott városrészt érintő jelentősebb felújításokról, fejlesztésekről. Így történt ez az idei közmeghallgatásokon is. A Tisza-parti fejleményekről múlt heti számunkban írtunk, most lássuk, mi minden történt még Tiszaújvárosban.

Tiszaújváros 

A Széchenyi út mindkét oldalán összesen 21 db új parkolóhely létesült bruttó 17.390.642 forintért. Az út burkolatán északi irányban 0,5 méteres szélesítést kellett alkalmazni, így vált lehetővé a merőleges beállású parkolóhelyek kialakítása. Az út mindkét oldalán (a parkolók külső felén) új gyalogjárdákat is kialakítottak. A Városgazda Nonprofit Kft. pumpapálya építésére nyert bruttó 20 millió forint támogatást az Országos Bringaprogram keretében, mely az Ifjúsági parkban épült meg. 

A kivitelezés összege bruttó 43.294.427 Ft volt. Felújították a Mátyás király út 22-34. számú társasház nyugati oldalán található járdát, mivel a burkolata több helyen repedéseket, felgyűrődéseket, felületi hiányosságokat és süllyedéseket tartalmazott, és az akadálymentes közlekedésre sem volt alkalmas. A kivitelezés bruttó 6.322.647 Ft volt. Az Árpád út 26-40. számú épületek előtti területen található csapadékvíz-elvezető csatorna beton fedlapjainak cseréje is megvalósult, nagy teherbírású előregyártott fém csapadékcsatorna-rácsokat telepítetek bruttó 26.072.685 forintért. 

Az Ezüsthíd Gondozóház bejárata melletti területen kültéri pihenőhelyet alakítottak bruttó 2.993.188 forintért. A kültéri fitnesz parkok szabványossági előírásoknak megfelelő átalakítása keretében megtörtént az Ifjúsági park és a Mátyás király út 14-20. szám előtt a gépek felújítása, a gumiburkolat növelése, kerítésépítés. A kivitelezés bruttó 8.328.279 forint volt. A Bartók Béla út 2-6. számú épületek északi oldalán felújították a járdát, mivel egy szakaszon a járda alatt húzódott a távhővezeték, melynek korszerűsítését végezte a közszolgáltató. A kivitelezés bruttó 14.901.522 Ft-ba került. Játszótéri elemeket cseréltek a Király közi, a bölcsőde mögötti, a Lorántffy út 9-15. szám mögötti, a Kresz park melletti, az Árpád út 30-36. szám mögötti, az Árpád út 9-19. szám mögötti, a Rózsa út 2-8. szám mögötti és a Hajdú téri játszótéren. A város egészére vonatkozóan bruttó 13.411.437 forint volt a beszerzés és telepítés díja. 

A „Zöldülő Tiszaújváros" program keretében a Mátyás király út 2-4. szám mögött mintegy 200 m2-en füvesítés történt, városszerte 30 db fát és 52 db cserjét telepítettek bruttó 5.534.990 forint értékben. Tavasszal a Tisza út 2/C. szám alatti irodaház emeletén egy ifjúsági közösségi teret (klubot) alakítottak ki bruttó 9.434.876 forintból. Májusban vonult fel a kivitelező a Szent István út 4/A-4B sz. épület melletti járdához és végezte el annak szélesítését a lépcsőházi bejáratok előtt, melynek kivitelezési összege bruttó 1.324.723 Ft volt. Májusban adták át a munkaterületet a Szent István út 13-15. számú épület keleti oldalán meglévő parkoló felújításához a kivitelezőnek, aki csak júliusban kezdte meg a munkát. A korábbi 11 db várakozóhely mellé további 5 új parkolóhelyet építettek, és az egységes felület kialakításával megszűntek a korábban tapasztalt vízmegállások. A kivitelezés bruttó 13.993.396 forintba került. Szintén májusban adták át a munkaterületet a Lévay és Vörösmarty utakat összekötő gyűjtőút megépítésére, melyre az önkormányzat vissza nem térítendő, 100% intenzitású uniós támogatást nyert. A projekt keretében megvalósult a Lévay-Szederkényi úti körforgalmú csomópont északi ágának nyomvonalát meghosszabbítva, a Vörösmarty úttal összeköttetést teremtő új közút megépítése, a csapadékvíz-elvezetés kiépítése, valamint a közvilágítás létesítése. A kivitelezés bruttó összege 55.546.507 forint volt. 

A Városi Köztemetőben 80 fülkés gránit urnafal, körülötte járda épült bruttó 6.514.109 forintért. Közterületi eszközöket, szalonnasütőket, ülőkéket bruttó 675.000 Ft összegben szereztek be a város több pontjára, valamint műanyag- és fa utcabútorokat helyeztek ki a Városközponti és az Ifjúsági parkba. A műanyag utcabútorok beszerzési értéke bruttó 3.585.210 forint volt. A fa utcabútorokat a Városgazda Nonprofit Kft. szerezte be és telepítette bruttó 10.000.903 forintból, melyből 5 millió forintot a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványtól kapott az „Ifjúsági Park szolgáltatásainak fejlesztése 

- Új utcabútorok kihelyezése" elnevezésű fejlesztésre, a fennmaradó 5 millió önkormányzati támogatás volt. Folytatódott a játszótéri elemek cseréje program, beszereztek egy nagy várelemet a Deák tér 2-8. melletti játszótérre, a Hajdú téri játszótérre hatszögletű mászókát, valamint több helyszínre napvitorlát telepítettek a homokozók fölé. Mindezek költsége bruttó 10.921.847 forint volt. Befejeződött a kültéri fitnesz parkok már említett szabványossági előírásoknak megfelelő átalakítása, melynek keretében egyes gépeket felújítottak, volt, ahol a gumiburkolat növelésére volt szükség, illetve új gépeket is szereztek be. 

Az Örösi út 8. szám mellett új fitnesz park létesült. A kivitelezés összértéke bruttó 6.706.373 forint volt. A Sajó úti csapadékvíz-átemelőnél bruttó 1.524.000 forintból kicserélték a szivattyúk meghibásodott csappantyúit. A karbantartási feladatokon kívül a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ a Hamvas Béla Városi Könyvtár épületében energiatakarékos kazáncserét hajtott végre 11.619.200 forint értékben, a Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterének kialakítása pedig 20.584.166 forintba került. 

A melegaszfaltos kátyúzás és a díszburkolatok süllyedéseinek helyreállítása májusban megkezdődött, azóta folyamatosan végzi a Városgazda Kft. Idén eddig mintegy 1.700 m2-en valósultak meg burkolatjavítási munkálatok a városban. A zöldterületek gondozása, a virágágyások kezelése, a fák gallyazása, illetve indokolt esetben kivágása, valamint a tuskók eltávolítása folyamatos volt. Az útburkolati jelek festése július-augusztus hónapban megvalósult.

Tiszaszederkény 

Tiszaszaderkényt is érintve változatlan feltételekkel közlekedett a szerződéses rendszerű bevásárló járat, páratlan héten keddi, páros héten csütörtöki napokon, bár nagyon kevesen használják ki ezt a lehetőséget. A református temetőben fejlesztették a közvilágítást, a korábbi 6 oszlop helyén 4, az urnasírhelyek melletti járda mentén további 2 db oszlopot telepítettek, melyeket LED-es lámpatestekkel szereltek fel. A kivitelezés összértéke 2.900.415 forint volt. 

A Dózsa György úti játszótér elemeit - a csúszdás vár kivételével - 2023 őszén áthelyezték a Bocskai út 13. szám előtti füves területre. A régi vár helyett egy új csúszdás várat telepítettek a kisebb korosztály részére, bruttó 926.789 forint értékben. A Bocskai úti fitnesz elemek és játszótér közelébe 2 db gömbkőrist, 40 db fagyalt és 6 db babérmeggyet telepítettek. Nyár elején a Bocskai úti új játszótérre kerítést építettek a gyermekek biztonsága érdekében bruttó 1.260.881 forint értékben. Egy újabb játékelemet, egy trambulint is kihelyeztek, valamint a homokozó fölé napvitorlát telepítettek, melyek beszerzésének és telepítésének költsége bruttó 1.400.457 forint volt. A városrészben található Coop ABC üzemeltetője, a Hammer-Weld Kft. 2023. július 15-én szerződést kötött a Magyar Posta Zrt.-vel postai közreműködői és egyéb tevékenység ellátására. 2023. szeptember 1-jén jött létre megállapodás Tiszaújváros önkormányzata és a Hammer-Weld Kft. között a tiszaszederkényi PostaPartner Pont működtetésének 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatásáról. A postai szolgáltatóhely 2023. szeptember 5-étől kezdte meg működését a Mini Coop ABCben.

A Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ a művelődési ház épületében energiatakarékos kazáncserét végzett 7.767.982 forintért. A nyári kézi és gépi takarítást áprilistól folyamatosan végzi a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. Az önkormányzati zöldterületek gondozása, az intézményi ingatlanokon a fák gallyazása, illetve indokolt esetben kivágása, valamint a tuskók eltávolítása folyamatos volt. Az idősebb városlakók segítése és a rendezett településkép megőrzése érdekében a Városgazda Kft. havonta elvégezteti a magántulajdonú ingatlanok előtt is a fűkaszálást. 

A kátyúzás folyamatos volt a városrészben is. Fontos, a város egészét érintő - nem felújítási, beruházási jellegű - fejlemény volt, hogy idén áprilisban a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ beindította a Tiszaújvárosi Demencia Tanácsadó Pont szolgáltatását, és 2024 áprilisától a Tiszaújváros Városi Rendelőintézetben elérhetőek a szakrendelésekhez integráltan biztosított prevenciós jellegű ellátások. A városlakók szociális biztonságának, életkörülményeinek fenntartása és javítása, minél hatékonyabb segítése érdekében a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások (rendkívüli települési támogatások, települési támogatások, év végi támogatások) jogosultsági értékhatárai és néhány esetben a támogatás összege, összeghatára is emelkedett. 2023. szeptember 1-től ismételten igényelhető a villamos energia- és a földgázenergia díjtámogatás, valamint a tűzifa megvásárlását segítő támogatás. 

f.l.

0
HPV oltás lányoknak és fiúknak
Stagnáló infláció

Kapcsolódó hozzászólások