Angol színházi élmény az Eötvös diákjainak
A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium diákjai november 13-án újra ellátogathattak a budapesti Uránia Filmszínházba, így idén sem maradtak angol színházi élmény nélkül. Ezúttal Charles Dickens „A Karácsonyi Ének" című regényéből adaptált musicalt tekinthették meg, amely igazi világlátott produkció, Tokiótól Hongkongon át Athénig hódította már meg a színpadokat. Az előadás különleges bravúrja, hogy mindössze hat színész játszik és énekel benne, villámgyors jelmezváltással ugrálva a szerepek között akár négyszer annyi karaktert is megjelenítve. A darab zeneisége - melyet meglepő módon mindössze egy tangóharmonika és egy hegedű szolgáltatott - felfrissítette az egyébként ismert történetet. Azt is érdekfeszítő volt figyelni, hogyan oldják meg a színészek a helyzeteket minimális díszlettel és kellékekkel. Angol klasszikus darab lévén a megértéssel lehetett volna gond, de a színészek olyan artikuláltan, kifejezően játszottak, hogy nemcsak a történet alakulása volt egyértelmű, de a poénok, szójátékok is, így diákjaink egy percig sem unatkoztak. Az angol nyelvű színházlátogatás hagyományát az Eötvös gimnáziumban jövőre is folytatjuk. Köszönet érte a szervező angoltanároknak: Lőrincz Gabriellának és Kulcsár Katalinnak.
Szaniszló László
intézményvezető