Alzheimer: önmagunk teljes elvesztése
Szeptember az Alzheimer világhónapja, szeptember 21-e pedig az Alzheimer-kór világnapja. Ezen a napon a városunkban zajló programokon keresztül is szerették volna felhívni a figyelmet a súlyos betegségre és annak megelőzésére, valamint arra, hogy ez nem egyszemélyes teher. Ahogyan a szakemberek is sokszor fogalmaznak, ez egy „családi" betegség. Küzdelem az érintettnek és a hozzátartozóknak is. Az Alzheimer-kór világszerte 65 év felett minden tizedik embert érint. Emlékszem egy időben gyakran összesúgtak Éva néni háta mögött az utcában.
„Láttátok, megint milyen koszos ruhát vett fel? Miért nem mosakodik rendesen? Már megint odaégette az ebédet." Számos hasonló, vagy talán ennél is sértőbb, nyomdafestéket nem tűrő mondatokat mormoltak nap, mint nap a pletyka „hősei" a padon. Nagymamám és Mártika - akik napi kapcsolatban voltak Éva nénivel - pár hét leforgása után tudták, hogy valami nagyon nem stimmel. Jóval komolyabb lehet a baj annál, mintsem Éva néni már nem ad magára. Éva néni nem emlékezett az előző napi sztorikra, nevekre.
Nem jutottak eszébe a kártyajátékok szabályai, és az sem, hogy már hat órája süti a csirkét. Egy napon nagymamám és Mártika megkeresték a fiát, hogy segítsenek. Gyorsan kiderült, Alzheimer-kór. Szinte napok alatt tűnt el Éva néni mindenki szeme elől. A betegség sajnos visszafordíthatatlan, viszont a megelőzésért, és a folyamat lassításért nagyon is sokat tehetünk. Főként agytornával. A keresztrejtvény, a sakk, a logikai játékok, a sok olvasás, vagy a nyelvtanulás is mind lassíthatják a demencia kialakulását. De az elme mozgatása mellett a test tréningezése is fontos.
- A táncosoknak minden egyes órán új koreográfiát kell megtanulni. Ez nem csak egy mozgás, hanem örömforrás és agytora is egyben - hangsúlyozta Kővári Katalin, a helyi Szenior Örömtánc oktatója. A tánccsoport tagjai flashmobbal hívták fel a figyelmet a betegségre a Városháztéren. A városunkban négy éve működő Nefelejts Klub programjai nem csak az Alzheimer -kórban szenvedőknek vagy hozzátartozóiknak szóltak. Bárki csatlakozhatott a csütörtök délutáni rendezvénysorozathoz. Gondolatok a demenciáról címmel kiállítást rendeztek, és interaktív beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A Kazinczy Házban az agypörgetésre, a megelőzésre fektették a hangsúlyt. Gondolatébresztő és végtagokat megmozgató feladatok várták a szépkorúakat, akik a helyes megfejtésekért tallérokat kaptak.
Ezekkel vásárolhatták meg az Ügyes kezek kézműves csoport alkotásait. A Nefelejts Klub évről évre egyre több tagot számlál. Károlyi Krisztina, a csoport egyik vezetője kiemelte, a demencia ma már közügy. Szerinte nagyon fontos, hogy az emberek mihamarabb informálódjanak a betegségről, minél korábban felismerjék a tüneteket, hogy mihamarabb tudjanak a megfelelő szakemberhez fordulni. A klub minden hónap második csütörtökén tartja foglalkozásait 14 órától a Kazinczy Házban. A tudomány mai állása szerint az Alzheimer- kór még mindig egy gyógyíthatatlan betegség. Eltűnik a memória, megváltozik a beszéd, a mozgás, de akár a személyiség is. Az idő múlásával van, hogy a beteg már a mindennapi élet egyszerű feladatait sem képes elvégezni. Jelenleg több mint 50 millió embert érint és 2030-ra elérheti a 82 milliót is a demens betegek száma.
Az Alzheimer-kór nem válogat. Hiába a Nobel-díj, a magas intelligencia vagy a korábbi fotografikus memória. A kór mindenkivel kegyetlen. Legutóbb Bruce Willis története járta be a világsajtót. A színész frontotemporális demenciában szenved. Betegsége miatt - ami főként a beszédét és a viselkedését érinti - a hollywoodi sztár már hónapokkal ezelőtt visszavonult a színészettől. Peter Falk utolsó éveiben már arra sem emlékezett, hogy valaha ő játszotta a filmvásznon Columbo hadnagyot. 2014-ben vonult vissza az AC/DC gitárosa, alapító tagja, Malcolm Young, aki szintén demenciában szenvedett. Az Iris - Egy csodálatos női elme című film pedig a híres brit írónő és filozófus Iris Murdoch emlékére készült. Férje az Alzheimer-kór diagnosztizálása után is hű társa maradt.
O.K.