A tudás sokszor életet menthet

Június 26. a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja már több mint 30 éve. Ez nem csak egy világnap a sok közül, ilyenkor sok-sok szervezet szól a fiatalokhoz, tart prevenciós előadásokat, beszél a szenvedélybetegségek veszélyeiről. Hazánkban 116 Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) működik, köztük a tiszaújvárosi, amely a múlt héten tartotta nyílt ülését a Polgármesteri Hivatalban. Rendőrök, mentősök, pedagógusok, pszichológusok vitatták meg a droghelyzetet a KEF legutóbbi ülésén. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársa is tartott előadást a helyi viszonyokról és hangsúlyozta, ez az a téma, ami mindenhol jelen van és igenis beszélni kell róla. A szülőknek tudniuk kell, mi történhet a gyermekeikkel és a pedagógusoknak is oda kell figyelniük, mindenkit be kell vonni.

- 2023-as adatokat tudok mondani, 168 000 büntetőeljárás indult országos szinten, ebből 7000 az, ami kábítószerrel kapcsolatos - kezdte Molnár László rendőr őrnagy, Közrendvédelmi Alosztályvezető. 

- Ha ezt kiszámoljuk, 4% körüli eredményt kapunk. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon két járást kezelünk, és itt is ugyanez a helyzet, ha arányaiban nézzük, nem több és nem kevesebb. Ez az arány évek óta hasonló, nem növekszik, ami viszont nő, az a drogok hatóanyag tartalma. A kutatóintézet minden évben közzéteszi, hogy egy-egy anyagban milyen hatóanyag-tartalom jelenik meg, és ez folyamatosan nő. Évről évre újabb és újabb anyagok jönnek, amivel nekünk is lépést kell tartanunk, folyamatos képeznünk kell magunkat és ezt el is kell mondanunk a gyerekeknek, hogy mikkel találkozhatnak és azok milyen hatással lehetnek rájuk. Éppen ezért tartunk előadásokat iskolákban is és ezért kellenek az ilyen ülések, mert ez egy súlyos dolog, amit mindenkinek ismernie kell. Az ülésen ott volt a miskolci Drogambulancia Alapítvány elnöke is, aki szintén aggasztó adatokról számolt be. 

- Az elmúlt években megtöbbszöröződött a szenvedélybetegek száma - mondta Dobos Tímea, az alapítvány elnöke. 

- Ha a statisztikáinkat nézzük, sok a kliensünk ebből a térségből is, hisz mindig Miskolc és térsége áll az első helyen, ezt követi Kazincbarcika, Tiszaújváros pedig a harmadik, évről évre. 

- Ez mit jelent, hányan érkeznek Tiszaújvárosból? 

- Tavaly 19 új kliensünk volt innen, egy részük elterelősként érkezett, egy részük pedig önkéntesként. Volt, aki marihuánát, volt, aki kokaint, mások kristályt fogyasztottak. Ez a szám nem kicsi, mert Tiszaújváros lakossága nem akkora, hogy ez a szám megengedhető legyen. 

- Mit jelent az, hogy elterelős? 

- Hogyha valakit megcsíp a rendőrség valamilyen kábítószerrel, de csak egészen kevés mennyiséggel, akkor a büntetést enyhítendő, nem indítanak ellene eljárást, hanem hozzánk kell járnia fél éven keresztül elterelő kezelésre, ez is egyfajta prevenció. Ez okozhatja azt, hogy sok a fiatal is nálunk, volt már 11 éves kliensünk is, de most 15 évestől egészen 80 éves szenvedélybeteget is kezelünk. A legtöbben 30-35 év körüliek. 

- Milyen szerektől kell leginkább félteni a fiatalokat? 

- Mindenfélétől, mert sosem tudni, mi hogy hat a szervezetre. Érdekes, hogy az alkoholizmust mindenki hamarabb felvállalja, a szülők is könnyebben elfogadják, ha ilyen problémája van a gyereknek, pedig az is ugyanakkora baj. Arról nem is beszélve, hogy főleg a fiatal lányoknál, ami a legnagyobb veszélyt jelenti, azok a különféle nyugtatók. Rengetegen szednek Xanaxot, Frontint, egyebeket. Ott lapulnak a szülők táskájában, azt gondolják, ha orvos írta fel, nem lehet belőle akkora baj, pedig igenis lehet.

- Egy-egy előadáson mi a tapasztalat, a gyerekek mennyire érzik a téma súlyát? 

- A diákok nagyon felvilágosultak, tudják, hogy milyen kábítószerek vannak. De amikor például szóba jön a biofű és ők azt hiszik, hogy ez egészséges, mert bio, akkor döbbenet van. Ez patkányméregből és egyebekből van, ők pedig ezt szívják. Azt sem tudják, hogy a marihuánát szívni illegális, mert elmesélik, hogy látják az interneten videókon, hogyan kel megtekerni egy füves cigit, és azt gondolják, hogy ez normális. Tehát a diákok tájékozottak, csak félretájékozottak, éppen ezért is az a mottónk, hogy „A tudás életet menthet". 

venna

0
Támogatás jött és ment
Földi kémiai szúnyogirtás

Kapcsolódó hozzászólások