A hangszerekből sosem elég

Hazai és nemzetközi sikerekkel indult a tanév a Vándor Sándor Zeneiskolában. Az elmúlt években óriási létszámemelkedés volt, de idén csökkent a diáklétszám. A rézfúvós hangszerek viszont újra megközelítették a népszerűségi lista csúcsát. Jelenleg közel kétszázötven gyerek jár zeneiskolába. Ebből kétszázharmincan tanulnak valamilyen hangszeren, a többiek előképzőbe járnak. A kicsikhez továbbra is lehet csatlakozni. A sikerlista élén még mindig a zongora áll, de sokan szeretnének megtanulni gitározni, fuvolázni vagy dobolni. A hegedű szak is reneszánszát éli, óriási volt a túljelentkezés idén. Sok gyereket várólistára kellett helyezni vagy egy másik hangszerre átirányítani. 

- Nagy öröm számunkra, hogy az eddig kevésbé népszerű rézfúvós tanszakunk is folyamatosan bővül, vannak harsonás és kürtös tanítványaink, és ebben a tanévben elindult a tubaoktatás is. A hangszerekből sosem elég. Folyamatosan amortizálódnak, úgyhogy ezek vásárlása minden évben fontos számunkra. A hangszerek továbbra is sokba kerülnek, egy fuvola 150, egy tenorkürt 160 ezer forint, de ezek csak a kezdő árak. Az önkormányzat 1,5 millió forinttal támogatta az iskolánkat, amiből csak hangszereket vásároltunk. Fuvolát, trombitákat, tenorkürtöt. Bővítettük az ütőhangszerek palettáját is - részletezte Somogyiné Sándor Dóra, a Vándor Sándor Zeneiskola vezetője. A tantestület is megújult. Az idei tanévtől Kavisányszki Máté furulyát és klarinétot, Ács Gyula furulyát, klarinétot és szaxofont is tanít a tiszaújvárosi gyerekeknek. Ő régi-új ismerős a kollégák között, hiszen a '90-es években már tanított itt.

- Örömmel jöttem vissza, az itteni gyerekek és szüleik hozzáállása tiszteletre méltó. Eddigi tapasztalatom szerint sokan nem feltétlenül veszik ilyen komolyan a zenetanulást. Nem járnak be rendesen az órákra, nem gyakorolnak. A legnagyobb konkurenciánk pedig a digitális eszközök és a sport. Itt az a tapasztalatom, hogy mindenki komolyan veszi azt, amit elkezdett - mondta nagy örömmel a zeneszerzőként és egyetemi tanárként is dolgozó új tanár. Az iskola nívóját emeli, hogy újabb nemzetközi versenyen nyert két tanítványuk. Varga Dóra (fuvola) és Kádár Anna (zongora) duettje, az Egyesült Királyság Vivaldi Nemzetközi Zenei Versenyen I. helyezést ért el. Főként Távol-keleti országokból és nyugat Európából jelentkeztek művészpalánták a megmérettetésre. 

A tiszaújvárosi lányok egyedüli magyarként indultak. Nemzetközi szinten is elismert művészek, professzorok értékelték az online feltöltött produkciókat. A féléves kemény munka meghozta gyümölcsét. A kamara csoport Jurij Dolzsikov: Nostalgia című művével érdemelte ki a nemzetközi elismerést. A XVI. országos Lubik Imre trombitaverseny területi válogatóján pedig Vágó Péter továbbjutott. Az északkeleti régiót ő képviselheti majd a novemberi országos döntőben. Felkészítő tanára, Bereznay András szerint szakmai szempontból is egy nagyon komoly verseny, amire most felkészültek. A zsűriben értékelnek többek között az operaház zenészei is. 

- Nagyon nehéz darabokat - kötelezőt és egy szabadon választottat - kell játszani, és a felkészülés is sok időt igényel. Úgy gondolom, nem csak a zeneiskolának, hanem a városnak is nagy érdem, hogy van egy diák, aki bejutott egy ilyen komoly versenyre - emelte ki Bereznay András. 

O.K. 

0
Robotok szépei
Boldogasszony tenyerén

Kapcsolódó hozzászólások