Vízre fel, de csak óvatosan!
Még el sem kezdődött a nyári szünet, de már két fiatal is az életét vesztette, mindketten vízbe fulladtak. Az első esetben itt, a közeli Hejőkeresztúrnál a Debreczeni-tóhoz ment le három fiú fürdeni. A tó partjáról engedély nélkül elkötöttek egy vízibiciklit, a jármű azonban, mint utólag kiderült, nem volt megfelelő műszaki állapotban és a parttól körülbelül 70 méterre süllyedni kezdett. A fiúk közül ketten kijutottak a partra, a harmadik társuk azonban elmerült.
A másik tragédia egy osztálykiránduláson történt, a Bánki-tó szabadstrandján fürödtek a gyerekek, amikor egy 15 éves fiú eltűnt a víz felszínéről. A kísérők azonnal keresni kezdték és értesítették a hatóságokat, de az életét már nem lehetett megmenteni. Évente több mint százan fulladnak vízbe Magyarországon. Az esetek felében az alkoholos befolyásoltság játszik fontos szerepet, de az ijedtség, a pánik is sokszor okoz tragédiát.
- Nagyon kellemes kikapcsolódás vízparton pihenni, de látni kell a veszélyes oldalát is - mondta Somodi Bertalan a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület edzője.
- Nagyon fontos leszögezni, hogy a természetes vízben való úszás nem ugyanaz, mint amikor medencében tesszük ugyanezt. Sokkal nagyobb odafigyelést igényel és sokkal technikásabb úszástudásra van szükség. A folyók és a tavak esetében teljesen más vízminőséggel találkozik az úszó, a fürdőző. Ez nem egy mesterséges uszoda, ahol kifeszített víztükör van és állandó vízhőmérséklet.
Itt számolni kell a változó vízhőmérséklettel, ami rétegződik. A víz felszíne meleg, de ahogy süllyedünk lefelé, egyre hidegebbé válik. Nagyon fontos, hogy mindig felkészültek és óvatosak legyünk, ha természetes vízben szeretnénk fürdeni. Érdemes ellenőrizni a vízmélységet és a folyók esetében a sodrást is. Illetve amit még fontos kiemelni, hogy az is kerülhet bajba, aki jól úszik, mert a természetes vizekben találkozhatunk vízben úszó farönkkel, növényekkel, halakkal és ezek gyakran okoznak ijedtséget, vagy ami még rosszabb, pánikot és innen már csak egy kis lépés, hogy elmerüljön a fürdőző. A természetes vizekben való fürdőzést jogszabály is szabályozza, amit mindenkinek be kell, be kellene tartania.
- A természetes vizeken való fürdőzést egy BM-rendelet, a szabadvízen tartózkodásról szóló BM-rendelet szabályozza, ami azt határozza meg, hogy hol és mikor tilos fürdeni - nyilatkozta lapunknak Keresztesi János rendőrszázados, a Tokaji Vízirendőrség Rendőrőrs vezetője.
- Itt csak a legfontosabbakat említeném meg. Az első, ahol tábla tiltja a fürdőzést, éjszakai korlátozott látási viszonyok között, hajóútban, hidaknál, úszóműveknél, úszómunkagépek környékén. Ez mind tilos és ezekre kifejezetten oda kell figyelni, mert ezek magukban is veszélyt hordoznak.
Emellett sokszor elhangzik, de nem lehet eleget ismételni, hogy felhevült testtel, szeszesitalfogyasztást követően ne menjünk a vízbe, mert nagyon veszélyes. A természetes vizeknél nem tudjuk kiszámolni a sodrást, nem tudjuk kiszámolni az áramlatokat. A meder folyamatosan változik, nem olyan, mint egy medencében és okozhat bőven meglepetést. Én azt javaslom, hogy csak a kijelölt fürdőhelyeket válasszuk, ahol van úszómester, van bója, ami jelöli, hogy meddig lehet bemenni a vízbe. Itt a közelben Tokajban, a rakamazi oldalon van strand, de a Tisza-tó sincs messze, ott is vannak strandok, ahol biztonságban lehet fürdeni.
ema
Tóparti strandok
Tájékoztatást adott ki a vármegyei kormányhivatal a borsodi szabadvizekről. A természetes vizekben fürdőzés a fertőzés kockázatával járhat, ezért kiemelten fontos, hogy fürdési célra hatóságilag engedélyezett, biztonságos és a közegészségügyi előírásoknak megfelelő, kijelölt természetes fürdőhelyeket vegyünk igénybe. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a 2026-os szezonban a nyilvántartott és ellenőrzött kilenc természetes fürdőhelyből öt helyszín várja a strandolni vágyókat - tájékoztatott a vármegyei kormányhivatal:
Vadna-tó, Vadna Park Üdülőközpont - Vadna 1. strand: június 20 - augusztus 31.
Mályi-tó, Mályi, „Rádió M Mályi Plázs": június 06 - szeptember 15.
Muhi-tó, Muhi, „Realxtreme Vízi Paradicsom": június 01 -augusztus 31.
Nyékládháza Kavics Beach (Nyékládháza Városi Strand): június 12 - augusztus 31.
Arló, „Suvadás Liget" Strand: június 15 - augusztus 31.
F. L.
PDF archivum
-
2026.06.11
2026. 24 hét - 2026. június 12. -
2026.06.04
2026. 23 hét - 2026. június 5. -
2026.05.28
2026. 22 hét - 2026. május 29. -
2026.05.21
2026. 21 hét - 2026. május 22. -
2026.05.14
2026. 20 hét - 2026. május 15.