Vereség Veszprémben
KOSÁRLABDA. Voltak kifejezetten jó szakaszai a mérkőzésnek, ám összességében nem sikerült kellő összpontosítással játszania a Phoenixnek a három győzelemig tartó bajnoki döntő első találkozóján.
Veszprém KK - Phoenix KK 78-69 (17-21, 22-11, 19-17, 20-20)
Phoenix KK: Bata (13/3), Bán (11), Lakatos (10), Boinitzer (6/3), Murphy (14). Csere: Kozák (4), Czimer (-), Mester (1), Gerőcs (8), Kiss (2), Molnár (-), Kovács (-). Vezetőedző: Lekli József. Lekli József: Egy-null a Veszprémnek. Amiben főként hibáztunk, az az, hogy 19 eladott labdával nem lehet idegenben mérkőzést nyerni. Amikor megcsináltuk a munkánkat, akkor visszajöttünk a meccsbe, és kontrolláltuk azt, de
higgadtabban kell kosárlabdázni egy ilyen agresszív védekezés ellen. Ez lesz ennek a párharcnak a kulcsa, ezt kiemeltem a mérkőzés előtt is. Ezt gyakoroltuk egész héten, de úgy tűnik, hogy ezen még dolgozni kell. Úgy gondolom, hogy ennyi volt a különbség a mai találkozón. Kipihenjük magunkat, összeszedjük magunkat fejben és hazai pályán javítunk.

A találkozó május 17-én, szombaton 18 órakor kezdődik
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.