Változások előtt a KRESZ
Vélhetően márciusban kerül a kormány elé az a KRESZ-tervezet, amit számtalan szakértő bevonásával és szakmai szervezettel együtt állítottak össze. A cél egy korszerűbb, a mai közlekedési szokásokhoz igazodó jogszabály létrehozása. A tervezet érinti a gyalogosokat, a kerékpárosokat, az elektromos rollerrel közlekedőket, az autósokat és a tanulóvezetőket is. Az új szabályok várhatóan jövőre léphetnek életbe.
A biciklisek áttekerhetnének majd a zebrán, a gyalogosok nem használhatnák a mobiltelefonjaikat az úttesten és a vasúti átjáróban, a 14 év alattiak számára pedig kötelező lenne kerékpáros bukósisakot viselni. Ezek is szerepelnek az új KRESZ-tervezetben, ami többek között a jelenleg érvényes sebességhatárokat is módosítaná.
Az autópályák bizonyos szakaszain 130-ról 140 km/h-ra emelkednének, de az autóutak egyes részein is az eddigi 110 km/h helyett 120-szal hajthatnánk. A szakemberek szerint a sebességhatár növelése a gyakorlathoz igazodna, sokak szerint azonban, akik eddig is többel mentek a megengedett sebességnél, ők ezután is gyorsabban fognak, így 140 km/h helyett most már 150-nel.
- Ez a sebességhatárnövelés egyelőre inkább csak lehetőség - nyilatkozta lapunknak Zách Dániel, a Telex szakújságírója.
- Ez nem azt jelenti, hogy mindenhol ennyi lesz a megengedett legnagyobb sebesség, csupán azt, hogy az adott útszakasz vagy út üzemeltetőjének lehetősége lesz emelni a sebességhatárokat egyes szakaszokon.
- Kinek és miért lenne ez jó?
- Ez egy élő vita, hogy a 10 km/h-s eltérés kinek spórol és kinek nem. Lakott területen kívül az autó légellenállása az itt jellemző sebességeknél már exponenciálisan nő, ez nemcsak a zajkibocsátásra hat, az üzemanyag- fogyasztásra is.
A menetidő viszont csökkenne. Ez a változás inkább a gyakorlathoz igazodna, hiszen sokan nem tartják be a megengedett sebességet, hanem többel hajtanak, viszont nincs megállításos ellenőrzés, se büntetés.
- A kerékpárosokat, rollereseket milyen változások érinthetik?
- A KRESZ végre nevesítené a motoros rollereket, megkülönböztetné a kis- és nagy teljesítményűeket. Utóbbiak azok lennénk, amik 25 km/h sebességnél nagyobb tempóra képesek, ezekből nincs olyan sok, és már tavaly óta kötelező biztosítást kell rájuk kötni. Ezeket a segédmotorok kategóriájába sorolnák, így motoros bukósisak is kellene a vezetésükhöz, illetve segédmotoros vagy B kategóriás jogosítvány.
Ha ezt valóban bevezetnék, jelentősen csökkenne a népszerűségük, ami szerintem nem lenne jó dolog, mert ezek is sokat segíthetnek a csúcsforgalom csökkentésében. A kisebb teljesítményű, jellemzően elektromos rollerek esetében a szabályok zöme a kerékpáros szabályokhoz igazodna, és itt felmerül a bukósisak viselése is. Ugyanígy a kerékpárosok esetében a 14 év alattiaknak előírnák a bukósisak használatát. Módosulnának a jogosítványszerzés szabályai is. Bevezetnék például a szimulátoros oktatást, ami a kötelező 29 gyakorlati órából legfeljebb hatot válthatna ki. Ezen kívül a tanulóvezetők akár családtaggal is gyakorolhatnak autóút és autópálya kivételével. Ezt 20 vagy 29 kötelező gyakorlati óra után tehetnék meg, ezt egyelőre nem tudni pontosan.
- Nem lesz meg a beavatkozás lehetősége - reagált Csató Gábor, az UNI Autósiskola gépjármű-szakoktatója.
- Nekünk minden autóban van pótpedál és nem telik el úgy nap, hogy ezeket ne kelljen használnunk vészhelyzetekben, hogy elkerüljük a baleseteket, éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy működne a gyakorlatban. Lehet ennek azért jó oldala is, ha például egy parkolóban, ahol nincs nagy forgalom, valaki tud a szülőkkel gyakorolni, az sokat segíthetne, ezzel akár meg is tudnánk pár órát spórolni.
- A szimulátoros oktatást jó ötletnek tartja?
- A mi autósiskolánkban már közel egy éve van szimulátor, hogy segítsük a tanulók felkészülését. Ha jól tudom, akkor 6 óra lesz a 30 órán belül, amit majd helyettesíthet a forgalomban vezetéshez képest ez a szimulátor. Ez egy iszonyatosan hasznos eszköz, de nem úgy, hogy a kötelező vezetési órákat helyettesítjük vele. Azon felül viszont jó, főleg a vészhelyzetek gyakorlására, csak megfelelő helyen és időben kell használni.
- Csökkenthetik majd a változások a sikeres vizsgához szükséges óraszámokat?
- Az országos átlag óraszám 46 óra a sikeres vizsgáig, ez nálunk is 46-50 között változik, de nagy szélsőségek vannak. Sok függ a tanuló képességeitől, hozzáállásától. Vannak gyengébb képességű tanulók, akikkel az 50 óra sem elég, de vannak 100- 120 órás tanulóink is, akikkel sajnos még ennyi után sincs garancia arra, hogy sikerül a vizsga. Lehet, hogy 5-10 órákat meg lehetne spórolni majd ezzel a családtaggal való gyakorlással, de ez majd kiderül, ha eljutunk odáig.
venna