Tiszaújvárost szolgálták

DEMBLOVSZKYNÉ KAPITÁNY ZSUZSANNA 

tanító 1984-ben szerzett diplomát a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán általános iskolai tanító szakon, testnevelés szakkollégium specializációval. A diplomaszerzés évétől dolgozott első, és nyugdíjba vonulásáig egyetlen munkahelyén, a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Napközis feladatot ellátó tanítóként végezte munkáját, de osztályfőnöki megbízatást is teljesített pályája során. Tanítványaival bensőséges, őszinte kapcsolatot ápolt. Tanítási óráin és tanórán kívüli foglalkozásain törekedett az élményszerű tanulási-tanítási folyamat megvalósítására. Színes óravezetése, a munkaformák változatossága, a szemléltetés eszközének gyakori alkalmazása a gyengébb képességű tanulókat is sikerélményhez juttatta. Mindig a tanítványai, a csoport aktuális tudásához és szükségletéhez alkalmazkodva tervezte meg óráit. 

A tanulók tevékeny részesei voltak az ismeretszerzés folyamatának. Kreatív problémamegoldásra serkentette a gyerekeket. Foglalkozásain példaértékű volt a diákok motiválása. Változatos értékelési eljárásokat alkalmazott. Empatikus személyiségével, ötletes feladatokkal a tanulásban lemaradókat is képes volt ösztönözni. Évek óta tartott fejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat, hatékonyan segítette a tanulási nehézséggel küzdő tanulók felzárkózását. Kiemelt figyelmet fordított a rábízott csoport közösséggé formálására. Rendszeresen szervezett a tanítványai számára mozi- és színházlátogatásokat, túrákat és kirándulásokat. Évtizedeken keresztül táboroztatott a szabadsága idején. Diákjai szívesen vettek részt az általa szervezett programokon, hiszen tudták, hogy vidám, életre szóló élményekben lesz részük. Emlékezetesek az általa összeállított műsorok. Szívügyének tekintette a hagyományőrzést, a hagyományok ápolását, de nyitott volt az új közösségi értékek megteremtésére is. 

Hatékony együttműködésre törekedett a szülőkkel, akik elfogadták pedagógiai meglátásait, adtak véleményére. A pályázatok megvalósításában is közreműködött. Rendszeresen vállalt feladatot az Iskolakóstolgató programban, az óvodásoknak tartott tematikus napon. A nevelőtestület aktív tagja volt. Kollégái szívesen dolgoztak vele. A kötelező és vállalt feladatait maximális körültekintéssel, pontosan, precízen végezte. Nagyfokú felelősségtudat jellemezte. Szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros képviselő-testülete 2020-ban „Tiszaújváros Közneveléséért" Életműdíj kitüntetésben részesítette.

MIKITA KATALIN 

adóügyi és végrehajtási munkatárs A középiskola befejezése után rövid időn belül a közszférában helyezkedett el. Munka mellett folyamatosan képezte magát, 1988-ban óvónőként végzett Sárospatakon, 1993-ban általános iskolai tanítóként, majd 1997-ben az Államigazgatási Főiskolán igazgatás-szervezőként szerzett diplomát. Dolgozott óvónőként, napközis nevelőként és általános iskolai tanítóként. 1997. november 10-én helyezkedett el a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalban. Nyolc évig gyámügyi munkatárs volt, majd a szervezet feladatainak megváltozása következtében új munkaterületre kerülve, adóügyi feladatokat látott el. Munkáját mindig lelkesedéssel, nagyfokú odaadással, lelkiismeretesen végezte. 

Az évtizedek során minden területen önállóság és maximális szakmai hozzáértés volt rá jellemző. A kollégáival, a feletteseivel és a szakmai szervezetekkel egyaránt pozitív töltetű, informatív kapcsolatot ápolt. A munkatársaival kapcsolatosan humanitás és empátia jellemezte, ezért a bizalmukat élvezve, majdnem két évtizedig látott el érdekképviseleti feladatokat, melyből tizenöt évig az elnöki tisztséget töltötte be. Közösségépítő szerepe kimagasló volt, mindig nagy hangsúlyt helyezett a munkatársak összekovácsolására irányuló programokra. 

Gyakran szabadidejét feláldozva, úttörőként szervezte és vett részt a városi és hivatali szintű rendezvényeken, ösztönözve erre a kollégáit is. Törekvéseiben nagy szerepe volt a jó dolgozói kollektíva, az összetartó közösség kialakításának. Szociális érzékenysége, ügyfélcentrikus ügyintézése a munkája minden mozzanatában megnyilvánult. Segítőkészségének, humánus hozzáállásának köszönhetően a munkatársai és az ügyfelei egyaránt bizalommal fordultak hozzá. A Polgármesteri Hivatalban végzett szakmai munkája és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Tiszaújváros képviselő- testülete 2023-ban „Tiszaújvárosért a Közszolgálatban" Életműdíj kitüntetésben részesítette.

SZERENCSE JUDIT KATALIN g

ondozó 1998. február 1-től volt a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ munkavállalója. Házi gondozói tevékenységét odaadóan, lelkiismeretesen és legjobb szakmai tudása szerint végezte a munkaköri leírásban foglaltak betartásával. Munkatársaival a kapcsolata kiváló volt. Egyéniségére, munkavégzésére a tárgyilagosság és a megfontoltság volt jellemző, munkafegyelme kiemelkedő. Az ellátottak megelégedésére látta el napi teendőit, közvetlen, bizalmas kapcsolatot alakított ki a házi gondozottakkal, ami elengedhetetlenül szükséges volt a gondozói feladat során. Szívesen és önként vállalt akár munkaidőn túli feladatokat is az ellátottak érdekében. Minden esetben megbízható kolléga volt, szakmájában, illetve a magánéletben is bárki, bármikor számíthatott rá. Szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022-ben „Tiszaújvárosért a Szociális Ágazatban" Életműdíj kitüntetésben részesítette.

SIMON IMRÉNÉ 

óvodapedagógus Pályafutását 1985 szeptemberében kezdte képesítés nélküli óvónőként, az akkori 5. sz. Napközi Otthonos Óvodában. Ezt követően, 1994-ben a 4. sz., későbbi nevén Sün Balázs Óvodában helyezkedett el. Felsőfokú óvodapedagógusi diplomáját 1997-ben szerezte, a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézetben. A Sün Balázs Óvoda bezárását követően - 2004-ben - a Szivárvány Óvodában folytatta óvodapedagógusi pályafutását. 2008-ban pedagógiai szakvizsgát szerzett, a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karán, differenciáló, fejlesztő ismeretek témakörben. 

Az itt megszerzett tudást néhány évig fejlesztőpedagógusként is kamatoztatta. Óvodapedagógusi munkáját nagy szorgalommal és hozzáértéssel végezte. Pályafutását a gyermekszeretet és a hivatástudat vezérelte. 2015-től 2023-ig vezette a Környezeti nevelés munkaközösséget. Ennek keretén belül szervezte az „Ősz a szigeten" és „Tavaszi kincskeresés" elnevezésű programokat. A közösség életében aktív szerepet vállalt, szervezte és irányította az óvodai játszóházakat. Szakmai ismereteit mind önképzéssel, mind továbbképzéssel rendszeresen bővítette, frissítette, törekedett arra, hogy minél több elméleti és gyakorlati ismeret szerezzen, és ezt felhasználva elősegítse az óvodáskorú gyermekek testi, lelki és mentális fejlődését. Szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros képviselő-testülete 2019-ben „Tiszaújváros Közneveléséért" Évi díj kitüntetésben részesítette.

TÓTHNÉ PAPP JULIANNA 

óvodapedagógus 1984. szeptember 1-től kezdett dolgozni képesítés nélküli óvónőként az ónodi Napközi Otthonos Óvodában. 1986-ban az akkori leninvárosi 6. sz. Napközi Otthonos Óvodában helyezkedett el, majd az 5. számú, későbbi Tündérkert Óvodában. Óvónői diplomáját 1987-ben a Hajdúböszörményi Óvónőképző Főiskolán szerezte meg. Gyorsan beilleszkedett az óvodai közösségbe, a gyermekekkel, a munkatársakkal jó kapcsolatot alakított ki. 2007-ben pedagógus szakvizsgát szerzett differenciáló, fejlesztő pedagógiai ismeretek témában. Az elsajátított ismereteket mindennapi munkája során, a gyermekek egyéni fejlesztésére fordította. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a szakmai fejlődésre, különösen a zene, a néptánc és tehetséggondozás területén. Elvégezte a Gyermekjáték és néptánc II-III. képzést. Az itt szerzett ismereteit a mindennapi tevékenységek szervezésén túl a Néptánc tehetségműhely vezetésében is sikeresen alkalmazta, és tagja volt az óvónőkből álló Tengelice citera zenekarnak is. 

Több szakmai és módszertani megújító képzésen vett részt, többek közt élménypedagógia, tehetségdiagnosztika és agressziókezelés témában. Mentori feladatok vállalásával segítette az óvodapedagógus hallgatókat a pedagógus hivatás gyakorlati megismerésében, a sikeres államvizsga megszerzésében. Évek óta vezeti az „Óvodából iskolába könnyedén" elnevezésű munkaközösséget. Munkáját pontosan, körültekintően, magas szintű pedagógiai tudatossággal végezte. Szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros képviselő-testülete 2024-ben „Tiszaújváros Közneveléséért" Életműdíj kitüntetésben részesítette.

GÁL CSABA ügyvezető 

Városunkban 1988-tól dolgozott, kezdetben az akkori 5. sz. Általános Iskolában helyezkedett el igazgatóhelyettesként. Éveken keresztül vezette a Városi Diáksport Bizottság munkáját, koordinálta az általános- és középiskolai sportegyesületek tevékenységét, valamint részt vett a város diáksport rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában. 1995. és 1997. között a nemzetközi „Játék határok nélkül" televíziós vetélkedő tiszaújvárosi csapatának felkészítő csapatkapitánya volt. Munkája mellett 1997-1998. között a Tiszaújvárosi Futball Club utánpótlás edzőjeként tevékenykedett, majd két időszakban a Club elnöke is volt. 1998. május 1-től nevezték ki az akkori Tiszaújvárosi Sport-Park Kft. ügyvezető igazgatójának. A 2000-es évek elején történt átszervezések eredményeként 3 évig a gyógy- és strandfürdő, a kemping, illetve az egykori Termál Hotel üzemeltetéséért is felelt. 

Az elmúlt 26 évben a sportlétesítmény vezetőjeként jó szervezői, vezetői és szakterületi jártasságáról tett tanúbizonyságot. Irányításával a Sportcentrum eredményesen működött: a város sportegyesületeiben sportolók kiváló körülmények között tudtak felkészülni és versenyezni, a nem sport jellegű események lebonyolítása pedig mindig magas színvonalon történt. Munkájával nagymértékben hozzájárul városunk hírnevének növeléséhez. Az elmúlt évtizedekben közel 250 válogatott mérkőzés, verseny szervezését, lebonyolítását koordinálta, amelyek a Sportcentrumban kerültek megrendezésre a különféle sportági szakszövetségekkel együttműködve. 2007-től volt szervezője a Sportcentrumban megrendezésre kerülő év végi rendezvényeknek (Közalkalmazottak, köztisztviselők év végi rendezvénye, Gazdasági társaságok év végi rendezvénye, Sportgála). 2013-tól a Tiszaújvárosi Sportfesztivál szervezője volt. Kiemelkedő szakmai munkáját többször elismerték: a B.- A.-Z. Megyei Diáksport Tanács „B.-A.-Z. megye Diáksportjáért" kitüntetésben részesítette, Tiszaújváros képviselő-testülete pedig „Tiszaújváros Sportjáért", valamint „Szent István Emlékérem" kitüntetéssel jutalmazta. 2009-ben a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségétől „Takács Tamás Emlékdíj" kitüntetést kapott a szervezet elnökségi tagjaként végzett tevékenysége elismeréseként. 2024-ben Tiszaújváros képviselő-testülete „PRO URBE" Életműdíj kitüntetést adományozott számára.

SZÁNTÓ IMRÉNÉ 

foglalkozás-egészségügyi ápoló Az egészségügyi szakközépiskola elvégzését követően 1984. július 9-én a Tiszaújváros Városi Rendelőintézetben helyezkedett el. Először üzemi ápolóként dolgozott a TVK 2-es telephelyének rendelőjében, később az erőműben háziorvosi körzeti ápolóként, valamint üzemi asszisztensként. Áldozatos munkája mellett folyamatosan képezte magát szakmailag: 1994-ben körzeti ápolónői, 1997-ben foglalkozás-egészségügyi ápolónői képzettséget, majd 1998- ban érettségit szerzett. 1999-től kezdődően 15 éven keresztül az alapellátásban folytatta szakmai tevékenységét. 

Majd ezt követően 2014. április 1. napjától ismét a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet alkalmazásába került, állandó helyettes asszisztensként. Később a nőgyógyászati asszisztensi munkakört látta el, mellette pedig a foglalkozás-egészségügyi asszisztensi feladatokat is ellátta. Szakmai munkáját mindig nagyfokú felelősségtudattal, megbízhatóan végezte. Humánus magatartás jellemezte a betegekkel és a munkatársaival való kapcsolatát. Kiegyensúlyozott, pozitív személyisége jó hatással volt a betegekre. Hivatástudata példaértékű az egészségügyi pályát választó kollégák számára.

0
Az élettel léptek frigyre
Fiatalok ünnepi gondolatai

Kapcsolódó hozzászólások