Tiszaújvárosban gálázott a magyar utánpótlás

A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál záró napján, július 7-én, vasárnap reggel - a triatlon világkupa pályáján és díszletei között - rendezték meg a hagyományos Magyar Utánpótlás Gálát. A versenyre korosztályonként és nemenként a 16-16 legjobb hazai gyermek- és serdülő korcsoportos sportoló kapott meghívást. A tiszaújvárosi fiatalok egy arany- és két ezüstérmet tartottak itthon. A tiszaújvárosi Dísztó partján kialakított pontonról elsőként a gyermek korcsoportos fiúk ugrottak a vízbe, hogy 250 métert teljesítsenek. A tiszaújvárosi színeket képviselő Szabó Flórián a rövid táv ellenére magabiztos, 17 mp előnnyel hamarabb ért partot, mint klubtársa Harangi Péter. A 7,5 kilométeres kerékpározást három körben tudták le a versenyzők, akik közül továbbra is Szabó Flórián állt az élen, közel félperces előnnyel. Mivel a kétkörös, összesen 2,4 kilométeres futás során sem változott a helyzet, így Szabó Flórián rajt-cél győzelmet aratott. A gyermek korcsoportos lányoknál szintén egy hazai pályán versenyző sportoló, Bakó Zsófia vitte a prímet az úszásban. Hozzá csatlakozott a kerékpározásra Balogh Abigél és Stock Petra. A hármasnak sikerült 5-6 mp-re elszakadnia a többiektől, de ez a futásra nem volt elég. 

A befejező szám felénél még Mészáros Villő Gréta vezetett, de a folytatásban Láng Anna - ranglistavezetőhöz méltóan - nagyot futott és nyert. A serdülő fiúknál az 500 méteres, kétkörös úszás után a fővárosi Deli András és a tiszaújvárosi Izsák Csaba közel 20 másodperc előnnyel indulhatott ki a vízből a kerékpáros depóba. Az 5 körös, összesen 12,5 km-es kerékpározást heten együtt teljesítették, méghozzá ígéretesnek tűnő, 1:20 perces előnnyel. A 3 körös, 3,6 km-es futás kétharmadánál Gergely Mátyás haladt az élen, közel 100 méteres előnnyel. Az utolsó körre ez a helyzet állandósult, nyert Gergely, fél perccel megelőzve a második Delit. A serdülő lányok futamában - kihasználva a hazai pálya előnyét - a tiszaújvárosi Bán Petra úszott egy nagyot, 14 mp előnnyel mászott ki a partra a második helyezettel szemben. A kerékpározást kilencen gyakorlatilag együtt fejezték be. A futás során az újbudai Szalai Nóra olyan tempót diktált, melyet senki nem tudott tartani vele, így egy pillanatig sem forgott veszélyben az első helye. 

A verseny végén a kategóriák 1-8. helyezettjét szólították fel a pódiumra, ahol Pignitzky Dorka, a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai munkatársa és Szegedi Attila, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára adta át az érmeket és tárgyjutalmakat. Eredmények Gyermek fiúk: 1. Szabó Flórián (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 27:00 perc, 2. Molnár Benedek (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 27:29, 3. Gladinetz Sámuel (MATE-GEAC) 27:30, …8. Harangi Péter (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 27:39 Gyermek leányok: 1. Láng Anna (Honvéd Szondi György SE) 28:03, 2. Mészáros Villő Gréta (Ferencvárosi TC) 28:07, 3. Katona Amina (Egri Városi Úszó Klub) 28:10, …5. Bakó Zsófia (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 28:47, …10. Gál Bíborka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 29:23, …16. Kádár Elise (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 29:56 Serdülő fiúk: 1. Gergely Mátyás (Esztergomi Triatlon Club SE) 40:35 perc, 2. Deli András (Ferencvárosi TC) 41:02, 3. Kovács Benett (Ferencvárosi TC) 41:33, …8. Izsák Csaba (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 42:59 Serdülő leányok: 1. Szalai Nóra (Ganzair Team Újbuda SE) 44:00, 2. Crisan Tünde-Geoergiana (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 44:11, 3. Nyíri Bernadett Emese (Ganzair Team Újbuda SE) 44:43, …7. Gál Boglárka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 46:14, …12. Bán Petra (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 47:07, 13. Tömösközy Dalma Lili (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 47:17, …16. Hajdu Gréta Emma (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 48:50. 

0
Turista triatlon
Tiszaújváros, a legendák városa

Kapcsolódó hozzászólások