Regionális verseny a Kazinczyban
„Magyar csak addig lehetsz, amíg nyelvedet őrzöd." A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda Tanító-napközi Munkaközössége magyar anyanyelvünk ápolása, őrzése, az érthető és élvezhető beszéd, a szép kiejtés fejlesztése céljából versenyt hirdetett az észak-magyarországi régióban működő református iskolák 3-4. évfolyamos gyerekei részére.
A református nyelvelők regionális versenyén már több, mint 11 éve mérhetik össze tudásukat a szépen beszélő, a magyar nyelv és irodalmat kiválóan tudó gyerekek. Ebben az évben közel 45 kisdiák nevezését fogadtuk el hangos olvasás, anyanyelvi ismeretek és versmondás kategóriákban. Hét református iskola mérkőzött meg ezen a napon, Kazincbarcika, Tiszakeszi, Mezőcsát, Hernádnémeti, Miskolcról 2 református iskola és természetesen a mi iskolánk. A versenyzők a Beszélgető Biblia című könyvből a Noé és az eső című történetből olvastak el egy hasábot 3 perces kifejező olvasással. Különösen csodás volt hallgatni a versmondó tanulókat, akik a kötelező vers mellett többek között kortárs magyar költők műveit szavalták el, kiváló szövegtudással, vidáman, csillogó szemmel, nagy önbizalommal.
Az anyanyelvi ismeretek kategóriában a versenyzőknek 50 perc alatt kellett megoldani a feladatokat, szómagyarázatokat és helyesírási totót. A versengés alatt a kísérő pedagógusoknak „A református iskola mindennapjai" címmel ötletelő, jó gyakorlatok az iskola falai között" témában Fukászné Uzsoki Aranka iskolalelkész koordinálásával beszélgető kört alakítottunk ki. Az eredményhirdetést megelőzően a versenyző tanulóknak lehetőségük volt kézműves foglalkozáson és QRkód beolvasással egybekötött, tableten végezhető játékos feladatokon részt venni.
A nagy izgalommal várt eredményhirdetést 16.00 óra után tartottuk, melyen szép eredmények születtek, ahol a dobogón egy-két hely a mi iskolánknak is jutott. Az emléklapokon, könyvjelzőkön kívül ismeretterjesztő könyvekkel, értékes tapasztalatokkal térhettek haza vendégeink. Eredmények: Anyanyelvi ismeretek: 3. évfolyam: II. helyezés: Molnár Adél 3.a., III. helyezés: Bodolai Julianna 3.a osztályos tanulók Felkészítő pedagógus: Nagyné Nemes Zita Versmondás: 3. évfolyam: Különdíj: Pöstényi Olivér 3. a osztály. Felkészítő pedagógus: Nagyné Nemes Zita, 4. évfolyam: I. helyezés: Erdei Léda Evelin 4.a osztály. Felkészítő pedagógus: Puhl Zsoltné Markovics Tünde, Különdíj: Holló Zoé 4. b osztály.
Felkészítő pedagógus: Csermely-Kiss Emőke Kaszásné Farkas Viola Tanító-napközi munkaközösség-vezető
PDF archivum
-
2026.04.09
2026. 15 hét - 2026. április 10. -
2026.04.02
2026. 14 hét - 2026. április 3. -
2026.03.26
2026. 13 hét - 2026. március 27. -
2026.03.19
2026. 12 hét - 2026. március 20. -
2026.03.12
2026. 11 hét - 2026. március 13.