Játék, élmény és felfedezés
A Kazinczy Ferenc Református Iskola és Óvoda tagóvodájában március 24-én rendeztük meg a víz világnapjához kapcsolódó programunkat, amely során a gyermekek játékos, élményekben gazdag tevékenységeken keresztül ismerkedhettek meg a víz tulajdonságaival és fontosságával. A rendezvény az „Óvodából Iskolába" munkaközösség munkaterve alapján valósult meg a testvérosztályok aktív részvételével. A délelőtt közös beszélgető körrel indult, ahol a gyerekek a víz szerepéről gondolkodhattak együtt: mire használjuk, hol találkozunk vele a természetben, és mi történne, ha nem lenne víz. Ezt követően egy vidám, zenés közös torna következett, amely során a gyermekek egy-egy „vízcsepp" nyakláncot viselve maguk is vízcseppekké „változtak".
játékos mozgás során végigkísérték a vízcsepp útját: a felhőből indulva esőcseppként hullottak a földre, patakká, majd hullámzó tengerré alakultak, így élményszerűen tapasztalhatták meg a víz körforgását. A program ezt követően az óvoda udvarán azzal folytatódott, hogy a gyermekek változatos állomásokon vehettek részt. Két ügyességi pálya, egy kísérletező állomás, valamint egy kreatív foglalkozás biztosított lehetőséget a tanulásra és a közös élményszerzésre. A kísérletező állomás különösen nagy sikert aratott. A gyermekek megfigyelték, mely tárgyak süllyednek el, és melyek maradnak a víz felszínén, egyszerű eszközök segítségével „nagyítót" készítettek, valamint azt is kipróbálták, hogy a vízbe dobott különböző tárgyak milyen hullámokat keltenek.
A tapasztalatszerzés során játékosan fejlődött megfigyelőképességük és kíváncsiságuk, illetve az ok-okozati összefüggések felismerésének képessége, probléma megoldó gondolkodása a gyermekeknek. Az ügyességi pályákon a gyerekek mozgásos feladatokon keresztül élhették át a „vízcsepp utazását": egyensúlyoztak, ugráltak, „hidakon keltek át", miközben ügyességük és kitartásuk is fejlődött. A program negyedik állomása a csoportszobákban valósult meg, ahol a gyermekek kreatív alkotásokon dolgoztak. Az elkészült munkák azóta is az óvoda folyosóját díszítik, felidézve a közösen átélt élményeket. Külön öröm volt számunkra, hogy az iskolából érkező gyermekek „a víz őreiként" vettek részt a programban. Segítőkészen, türelemmel támogatták a kisebbeket, végigkísérték őket az állomásokon, irányították és bátorították őket, miközben maguk is aktív részesei voltak a feladatoknak. Jelenlétük nemcsak a program sikeréhez járult hozzá, hanem erősítette a közösséghez tartozás élményét és az egymásra figyelést is.
A vidám hangulatú délelőtt minden résztvevő számára maradandó élményt jelentett, miközben a gyermekek játékos formában szerezhettek ismereteket a víz fontosságáról és védelméről.
Soltész-Prait Hajnalka, Szántó Jánosné Rácz Rita óvodapedagógusok
PDF archivum
-
2026.04.09
2026. 15 hét - 2026. április 10. -
2026.04.02
2026. 14 hét - 2026. április 3. -
2026.03.26
2026. 13 hét - 2026. március 27. -
2026.03.19
2026. 12 hét - 2026. március 20. -
2026.03.12
2026. 11 hét - 2026. március 13.