Pénzügyekről a polgármestertől

A képviselő-testület tavaly decemberben elfogadta Tiszaújváros 2026. évi költségvetését. Erről és a város pénzügyi helyzetéről tájékoztatta a polgármester a szépkorúakat kedden délután. Ez volt az idei első „Önkormányzati esték", amit a Tiszaújvárosi Humászolgáltató Központ és a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete szervez minden évben. 

Talán még soha nem kellett ilyen nehéz gazdasági és jogi környezeteben költségvetést készítenie a városnak. Míg az utóbbi években - 2022-től 2025-ig - az eredeti költségvetések bevételi előirányzatának főösszege mindig meghaladta a 12,3 milliárd forintos nagyságrendet, addig 2026- ra lényegesen kevesebb, mindössze 10,9 milliárd forint forrással számolhat a város. 

Nehéz év lesz 

Dr. Fülöp György szerint nehéz lesz az idei év. - Azt tudom mondani nagyon őszintén, és még optimistán is, hogy soha nem látott nehéz év lesz, részben azért, mert nem növekszik a magyar gazdaság, ebből azt következik, hogy a helyben működő iparvállalatok sem úgy teljesítenek, ahogyan az jó lenne. A másik probléma, hogy olyan mértékű a központi elvonás, ami nagyon megnehezíti a mindennapjainkat. Amiben bízhatunk, hogy mégiscsak lesznek a városban új beruházások, akkor egyfajta új bevétel fog keletkezni. Optimista vagyok, hogy előbb-utóbb a helyi gazdaság szereplőinek is egyre jobban fog menni, de nyilvánvaló, hogy ez nem máról holnapra fog megváltozni. Ez egy viszonylag hosszabb folyamat lesz. 

- Az idei költségvetést december 11-én fogadta el a képviselőtestület, azóta több fórumon is megismerhették a városlakók a részleteket. Miért tartod fontosnak, hogy a nyugdíjas korosztályt személyesen is tájékoztasd a számokról és a város terveiről?

- Az egy nagyon jó dolog, ha a költségvetésünk transzparens, hiszen közpénzekkel gazdálkodunk. De én azt is szeretném, hogyha az adott társadalmi rétegek megértenék, hogy egy-egy döntés mögött milyen elemzések, milyen hatástanulmányok állnak, és miért hoztuk meg azt a döntést. Évek óta hagyomány már, hogy az idősekkel ezt meg szoktuk beszélni. Én arra törekszem, hogy ez egy interaktív előadás legyen, hogy tudjanak kérdezni, hiszen, az sokkal egyszerűbb, hogyha megbeszéljük közösen a dolgokat, mert akkor minden szereplő sokkal könnyebben elfogadja még azt is, ha esetleg számára kedvezőtlenebb döntések születnek. 

Nekem az a célom, hogy minden városlakóval meg tudjam beszélni, a tévén, az újságon a közösségi médián keresztül és az ilyen személyes találkozók alkalmával. 

Lakossági vélemények 

- 2025-ben 12,3 milliárd forintból gazdálkodhatott a város, idén csak 10,9 milliárdból. Ön szerint nehéz év lesz az idei? - Szerintem egyik év sem könnyű. Én úgy gondolom, hogy itt azért össze kell húzni a nadrágszíjat, és nagyon oda kell figyelni a dolgokra. De hát ez nem probléma szerintem a városvezetésnek, mert úgy tapasztalom, hogy odafigyelnek mindenre - nyilatkozta Imréné Gólián Zsuzsanna. 

- Elég nagy különbség van a tavalyi és az idei főösszeg között, úgyhogy rá kell hajtanunk, spórolni kell, hogy meglegyen a következő évre való is. Sajnos le kell nyelni mindenkinek ezt a békát, mert ez mindenkire tartozik, a nyugdíjasokra is. Tudomásul kell venni, hogy a büdzséből kevesebbet kapunk és ez mindenkire vonatkozik. 

A városvezetés mindent megtesz azért, hogy a városnak sikerüljön a költségeket tartani, hogy ami megmaradt, azzal tudjanak jól gazdálkodni - mondta Hevesi István. - Szerintem a legégetőbb az volna, hogyha meg tudnák oldani az otthon nem ellátható emberek ellátását egy idősotthon megnyitásával, hogy több befogadó képessége legyen egy-egy idős otthonnak. Mi fiatalon idejöttünk, most már lassan kivénülünk, és szükségünk lenne több szabad helyre - nyilatkozta Borbély Zoltánné. 

berta 

0
Népszerű volt a koripálya
Frakcióvezetők a költségvetésről

Kapcsolódó hozzászólások