Nosztalgiavonaton Tóth Tiborral
Oremus és ZMF zenekar, Szivárvány Színpad. Koromból adódóan én már csak hallomásból ismerhetem ezeket a közösségeket. Viszont a közelmúltban találkoztam egy olyan emberrel, aki mindháromban tevékenykedett. Tóth Tibornak hívják. Egyszer csak elkezdett mesélni, de mivel akkor éppen se telefon, se diktafon nem volt a zsebemben, megegyeztünk, hogy később kapcsolódom vissza a múltidézésbe. Így is lett, nemrég újra felültünk a nosztalgiavonatra. -
Segítsen, hol is kezdődött a története?
- 1968 óta élek a városban. Négy évvel korábban lett saját gitárom. Az akkori Kun Béla Gimnázium mögött volt egy kicsi, 2x2-es helyiség, ahol helyi zenészek próbáltak éppen. Odakerültem a gitárommal, és gyakorlatilag meg is alakult az első zenekar, amelyben játszottam. A kollégium bandája, az Oremus, Guba Pistivel, Virág Antival és velem. Többnyire a kollégium éttermében, gólyabálokon, szalagavatókon muzsikáltunk. Majd Sajószentpéteren volt egy Ki mit tud? selejtező, ahol a kultúrház elindított engem, mint polbeat énekest. Meg is nyertem a kategóriát. Még mindig élénken emlékszem arra a pillanatra, amikor a Miskolci Rádió legendás zenei szerkesztője, Varsányi Zsuzsa átadta nekem a győzelemért járó ajándékot és az oklevelet. A megmérettetés következő fordulójában, Mezőkövesden szintén az első helyen végeztem, de ott már az Oremus és a városi színjátszó csoport egyaránt kiesett. Mivel helyi lakosként csak én jutottam tovább, a következő, megyék közötti döntőn már nem vettem részt Egerben. Ezt követően csatlakoztam a ZMF zenekarhoz, Szabó Béci, Virág Anti és a többiek mellé. 1971- től a banda '75-ös feloszlásáig zenéltünk együtt. Az utóbb említett évben született a fiam is. Fantasztikus időszak volt. Hétfőn, szerdán és pénteken próbáltunk a Derkovitsban, hétvégén pedig felléptünk.
- Hogyan lett tagja a ZMF-nek?
- Teslér Pistit elvitték katonának. Rá két hétre következett a zenekar OSZK-vizsgája, és nem volt basszusgitárosuk. Barátok voltunk, ismertük egymást, úgyhogy gyorsan beállítottak Pisti helyére. Negyven nótát kellett megtanulni két hét alatt, hogy ki tudjunk állni a vizsgára, ami végül sikerült is. Ez a váltás a közönségünk előtt, egy afféle show-műsorszámmal történt meg, amit Pisti talált ki. Aznap este ő éjfélig basszusgitározott. Az ideje utolsó pillanataiban egyszer csak levagdalta a húrokat a gitárról, én pedig abban a pillanatban felraktam rá a sajátjaimat. Onnantól én voltam a ZMF basszusgitárosa. Közben egy véletlen folytán Pataki Jánossal is életre szóló barátságot köthettem. Sóvári Osziék odaköltöztek hozzánk albérletbe, János pedig feljárt teázni. Együtt nőttek fel, egy bölcsődébe jártak a gyerekeink, Márió és az én Trisztán fiam. Közel is laktunk egymáshoz. Éppen itt, nem messze, a tésztagyár helyén volt János műterme. Készített rólam egy tusrajzot, de őrzök tőle más darabokat is.
- Miként kezdett el foglalkozni a színjátszással? -
1978-ban kaptam egy felkérést a Derkó igazgatójától, Gyulai Lajostól, hogy csináljunk színjátszó csoportot, amely később Szivárvány Színpad néven lett széles körben ismert. Szerencsém is volt, mert rég nem látott gyermekkori jó barátom, Varga Ákos akkortájt a Derkóban dolgozott előadóként. Összefutottunk, és rögtön elkezdtünk dolgozni az ügyön. Amikor már Szivárvány Színpad lettünk, Tóth Imre Lászlóval elkészítettünk egy előadást Robert Burnsnek „A vidám koldusok" című műve alapján. Imre írt hozzá egy gyerekjátékot, Zsuga Sándor festőművész csinálta a díszletet, én pedig a zenét szereztem. Ezért az előadásért a csoport országos ezüst minősítést kapott. Épp munkából jövet estem be a produkció kezdetére, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az én dalommal indul. Katartikus élmény volt. Viszont az eredményhirdetés után kijelentették, hogy ne játsszuk el többé a darabot. Gyakorlatilag betiltották. De nem érdekelt bennünket, amit el akartunk mondani, azt elmondtuk. Csodálatos közösség volt a Szivárvány Színpad. Táborokba jártunk, egyszer több város színjátszó csoportjával karöltve kibéreltük a várat Boldogkőváralján tíz napra. Lejártunk az ottani kultúrházba, ahol neves szakemberek tanítottak minket. Ugyancsak tábori keretek között voltunk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Gyulai Várszínházban, és filmet forgattunk a Mályi tónál. Szeretettel gondolok Kocsis Lajosra is. Emlékszem, amikor megkeresett a munkahelyemen, a bútorboltban, hogy nem adnék-e kölcsön egy fotelt a TV-adás felvételéig. Akkor még szemben, a Derkóban volt a stúdió. Szép idők voltak. Aztán lassan elkezdtem elcsendesedni. Tönkrement a kezem is, már nem tudok gitározni. De úgy gondolom, amit meg kellett tennem, megtettem.
- Manapság mi mindennel foglalkozik?
- Dolgozgatok a műhelyben, segítem a helyi nyugdíjas egyesületet, az Énekszó Baráti Kört, az Ügyes Kezek Klubját és a „Nefelejts" Klubot. Csinálom, amit kell. Világéletemben szerettem mindent egy kicsit vinni előre a magam módján.
Ördögh István
