Nem fogtak szagot
A tiszaszederkényi közmeghallgatások vissza-visszatérő témája, hogy az ipari park felől időnként kellemetlen szag, bűz árad a városrészbe. A környezetvédelmi hatóság emberei azonban - bár többször is vizsgálódtak - soha nem érzékelték a kellemetlen szagot, mindent rendben találtak. A legutóbbi - tavaly szeptemberi - tiszaszederkényi közmeghallgatáson is szó volt a kellemetlen szagról, s ennek nyomán az önkormányzat újólag közérdekű bejelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán, mint környezetvédelmi hatóságnál. A Kormányhivatal a közelmúltban tájékoztatta az önkormányzatot a vizsgálatok eredményéről. A környezetvédelmi hatóság szakügyintézői gyorsan cselekedtek, már 2025. szeptember 16-án helyszíni szemlét tartottak. Ennek során bejárták a Dózsa György, a Rákóczi, az Arany János, a Vasvári, a Zrínyi, a Dohány és a Gát utcát, de egyetlen helyen sem éreztek a lakosságot zavaró szagot.
Bejárták az ipari parkban lévő Huszár Andor utcát is, ahol ugyanerre a megállapításra jutottak. A hatóság október 2-án azonos metódust alkalmazva megismételte a helyszíni szemlét, de ekkor sem állapított meg zavaró szaghatást. E bejárást követően - szintén október 2-án - a szakemberek helyszíni ellenőrzést tartottak az ipari parkban egy geotextíliát gyártó cég telephelyén, hogy kivizsgálják a közérdekű bejelentésben foglaltakat.
Ennek során sem a gyártócsarnokban, sem a telephely udvarán nem észleltek zavaró szaghatást. Az emissziómérésről készült jegyzőkönyvben rögzített mérési eredmények alapján pedig megállapították, hogy a technológiához kapcsolódó légszennyező pontforrások kibocsátása határérték alatti. Október 8-án a hatóság ismét helyszíni szemlét tartott Tiszaszederkény városrészben, illetve a Huszár Andor utcában, de ezúttal is azt állapították meg a szakemberek, hogy nem érezhető a lakosságot zavaró szaghatás.
A helyszíni bejárások és a hatósági ellenőrzés megállapításai alapján a Kormányhivatal arról tájékoztatta Tiszaújváros önkormányzatát, hogy levetőtisztaság-védelmi szempontból nincs szükség intézkedésre, azonban a környezetvédelmi hatóság eseti jelleggel a továbbiakban is folytatni fogja a bejelentésben szereplő helyszínen és környezetében a szemléket. A Kormányhivatal kitért arra is, hogy a környezetvédelmi hatóság az ipari parkban folytatott tevékenységek környezetvédelmi követelményeknek való megfelelését saját hatáskörében rendszeresen vizsgálja. *
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal kéri a lakosságot, hogy amennyiben az érintett terület felől érzékeli a zavaró, kellemetlen szaghatást, hívják - akár hétvégén is - Bitó Barnabás közbiztonsági referenst a +36 70 333 7600-as telefonszámon. A közbiztonsági referens haladéktalanul értesíteni fogja a helyi katasztrófavédelmi kirendeltséget és kéri a levegőminőségi mérések elvégzését.
Ferenczi László
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.