Mindig lesz olyan, aki megtalálja a jazzt

Egy világhírű zenekar, a Hot Jazz Band volt a Derkovits Művelődési Központ - Derkó terasz rendezvénysorozatának vendége a Március 15. parkban. A jazz zene kezdeteitől a swingen keresztül a dixieland újjáéledéséig játszottak ismert számokat, de a közönség bevonására, énekeltetésére, jazz-történetmesélésre és korabeli stílusú hölgyek-urak közötti élcelődésre is hangsúlyt fektetett a zenekar. 

A Hot Jazz Band négy nemzetközi versenyt nyert Franciaországban, ezek közül a legkiemelkedőbb a St. Raphael-ben megrendezett Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny, ahol 54 zenekar közül hozta el az első díjat. Amerikába hatszor hívták meg, a kaliforniai Sacramentoban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer volt a fesztivál legnépszerűbb zenekara. Itthon kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, és az Ezüst Életfa díjat, 2015- ben pedig a hazai jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban. Bényei Tamás zenekarvezetőt, énekest, trombitást és bendzsó játékost a jazz jelenéről és jövőjéről kérdeztem. 

- Merre járt nyáron a zenekar és mi történik mostanában a jazz életben?

- Sokfelé jártunk a nyáron, életünkben először eljutottunk Izraelbe, voltunk Ausztriában egy fesztiválon, Dániában is, és szomorúan adom hírül, hogy kezdenek ezek a fesztiválok eltünedezni. Az ausztriai szervező abbahagyja, ő át akarja adni, pont egy magyar hölgynek, a dániaiak pedig befejezik. Magyarországon is kétszer ennyi fesztivál volt régebben a stílusunkban, műfajunkban. 

A jazz globálisan is leszálló ágban van és erodálódik is nagyon. El kell fogadni, hogy felnőnek új generációk, akik már nem is tudják, hogy valaki létezett annak idején, aki ezt kitalálta. A jazz meg fog maradni úgy, mint a komolyzene, mint Mozart, tehát mindig is lesznek jazz kedvelők, felfedezik maguknak. Olyan mindig lesz, aki fogékony erre és még sosem hallotta, de megtetszik neki.

- A '90-es évek végén újraéledt a swing, Brian Setzer a Stray Cats-ből újra nagy lett ezzel, aztán bejött a Big Voodoo Daddy nevű zenekar, ők nagyon sok albumot kiadtak rövid idő alatt. De ők a swinget már a punkrock zenével keverték.

- Ezért mondom, hogy erodálódik. Én nem gondolom, hogy ezek a megújítások, ötvözések segítenek. De én nagyon konzervatív gondolkodású vagyok a zenét illetően. Nekem jelszavam, hogy a szerző iránti legmagasabb fokú tisztelet az, ha úgy adjuk elő a számot, ahogy a szerző megírta. Persze pont a jazzről beszélek, ami mindent átfogalmaz. Ahogy jöttek, öt évvel később már máshogy játszottak, képesek voltak máshogy játszani számokat. De az nagyon fontos, hogy a műveknek az üzenete ne változzon. Tehát ha azt mondom, hogy ez a dal melankolikus, akkor annak melankolikusnak kell maradni, ha gyorsan, ha lassan játsszuk, ha máshogyan, akkor is a témájának nem szabad változnia. 

- Ha belekevernénk egy kis modern hangzást és zenei stílust, akkor újra lehetne éleszteni a jazzt? 

- Vannak rá törekvések. Szerintem ez akkor működik jól, ha nagyon ügyesen nyúlnak hozzá. Az meg ritkaság. Mert nagyrészt van, aki egyszer ügyesen hozzányúl, mint mondjuk a világzene volt, aztán trenddé válik és szinte köteles mindenki világzenét csinálni. És elkezdők a tucat, a futószalag, ugyanazok a stílusjegyek, ugyanazok a kis formai összetevők, ráismerünk, már mindenki Norah Jones-osan énekel, mindenki Christina Aguilera-t énekel és eredeti az kevés van. De hát ez mondjuk amióta világ a világ, így van. Száz évente egyszer születik igazi nagy teremtőerő.

- Ha jól tudom, önöknek itt Magyarországon az igazi áttörést az hozta, hogy Karády Katalin filmzenéket játszottak, tehát önök is hozzányúltak régi számokhoz. Hogyan kezelték ezeket?

- Úgy, hogy mi eleve egy 1930-as évek stílusában játszó zenekar vagyunk és ha eljátszunk egy 1930-as években írt dalt, akkor ez egyáltalán nem disszonáns. Annyi a különbség talán a korabeli magyar zenekarok és közöttünk, hogy mi átitatódtunk az amerikai metódussal, ami annyit jelent, hogy sokkal több az improvizáció, vannak benne hangszerelési elemek, amitől kibővül egy szerzemény. 

Tudni kell azt, hogy Amerikában is úgy volt, hogy megírtak egy dalt és azt egy híres előadó elénekelte kétszer, körülötte volt a zenekari rész és ez volt gyakorlatilag a debütálása a műveknek és ettől vált népszerűvé és elkezdték mindenféleképpen játszani. Mi a stíluskereteken belül maradunk, a korhűség keretein belül, mi nem változtatunk, csak annyit, amennyit az egyéniségünk változtat. Ezt úgy kell elképzelni, mintha mi egy korabeli zenekar lennénk, aki a maga módján eljátssza azt az aktuális népszerű dalt, ami éppen most került a piacra. 

- A jazz örök és halhatatlan? 

- A jazz szivacszene, szerintem sokkal gazdagabb, mint bármelyik más muzsika. Számomra a komolyzenében a nagyívű szimfonikus művek tartalmaznak annyi mondanivalót, mint a jazz. Egy kicsit zanzásított, primitív formában, de egy régi jazz dalban benne van Debussy, Wagner, a zsidó népzene, a flamenco és olyan ihletettségű számok is, amik a népzenéből táplálkoznak. Van a könnyűzene, a komolyzene és a jazz. Persze nagyon soviniszta vagyok, hogy ezt mondom, és nyilván ennek a zenének is megvannak a korlátai. Azt a szép lebegést, amit Pat Metheny játszik a gitárján, vagy Paco de Lucia, vagy Al Di Meola csinál a gitáron, azokat a hangulatokat nem tudjuk visszaadni. De mégis ez egy nagyon gazdag világ. 

És ráadásul nekünk az a szerencsénk, hogy mivel visszatekintünk, ezért több évtized stílusát tudjuk játszani. A '20-as évek hot jazz zenéje, a charleston tánc, aztán jött a swing korszak, ami lüktet, lezser, elegáns, tömött vállú, sportos fickók, tűszoknyás hölgyek, gyönyörű ondolált hajjal, még a '40-es évek végi swing is erről szólt. Aztán a dixieland újjáéledése a korai New Orleans-et ötvözte a '40-es évek swingjével. Ezek azok amiket játszunk, ez a három stílus, amiben főleg mozgunk és ez kiapadhatatlan. Az ember még hangszert is vált közben, én bendzsózok egy-két számot, Laci klarinétozik egy-két számot, szerintem ez a laikusok számára is élvezetesebb, mint amikor mondjuk egy rhythm and blues zenekart meghallgatunk, mert ugye ott van egy gyors blues, egy lassú blues, meg egy még lassabb, de a hangzás szinte mindig ugyanolyan, mert nem váltanak hangszereket. Mindig szól a harmonika, a gitár és minden nótában ugyanazok a hangszínek. Nálunk pedig van háromfajta fúvós, ami már eleve egy széles spektrumát öleli át a hangterjedelemnek, a klarinét fel tud menni három-négy oktávot, a trombita ott van középen, a harsona meg le tud menni három-négy oktávot. 

Surányi P. Balázs