Mértani középpontban az Esély napközi
Szeptember 6-án egy igazán izgalmas nap volt a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Esély Napközi Otthon életében. Annamária, Katica és Rita munkatársaim szervezésében, valamint a szülők támogatásával egy különleges kiránduláson vettek részt az ellátásban lévő fiatalok és szüleik. A célpont a Kárpát-medence mértani középpontja, a hazai felvilágosodás nagy alakjának, az iskolaalapító, népoktató Tessedik Sámuel munkásságának helyszíne, Szarvas volt. Bár csak egy nap állt rendelkezésükre, igyekeztek azt a legtöbb tartalommal megtölteni. Az első programpont a Holt-Körösön való sétahajózás volt, ahol a festői szépségű táj gazdag flórája és faunája mellett megtekintették az ezer fő befogadására alkalmas Vízi Színházat, az antikvitásba révedő klasszicista Bolza-kastélyt, illetve a hozzá tartozó arborétumot. A harangszót követően az Esély csapat tagjai egy helyi kisvendéglőben kulináris élmények közepette megpihentek, innen folytatva útjukat a Mini Magyarország Makettparkba.
Ezen a varázslatos helyen bemutatták a magyar építészet, illetve közlekedéstörténet kiemelkedő alkotásainak kicsinyített másait, mindezt interaktív formában. A komplex élményeken túl a kirándulás természetesen közösségformáló erővel is bírt, teret adott a belső emberi kapcsolatok fejlődésének, mélyülésének.
A fogyatékossággal, vagy autizmussal érintett fiatalok számára az új élmények erősítették a szociális készségeiket, a mentális és érzelmi jólétüket. A megszokott környezetből való kilépés, az új helyek felfedezése, a kihívások leküzdése hozzájárult a fiatalok önértékelésének növeléséhez is. Az érzés, hogy képesek voltak részt venni, élményeket szerezni, önfeledt boldogságot jelentett számukra. Belemerültek a boldog és izgalmas pillanatokba, és szinte mindenfajta aggodalom, stressz vagy félelem nélkül egyszerűen csak élvezték az életet. Köszönet a szülőknek és munkatársaimnak érte!
Szentgyörgyi Éva intézményvezető
PDF archivum
-
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17.