Kirándulás a Szépművészeti Múzeumba
November 22-én a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola felső tagozatos diákjai Budapestre, a Magyar Szépművészeti Múzeumba látogattak el. A jutalomkirándulás célja a vizuális kultúra tanórán elsajátított ismeretanyagok elmélyítése, képzőművészeti alkotások személyes élményként való megtapasztalása volt. A kirándulás nagy izgalommal indult, mivel péntek reggelre leesett az idei első hó, mely a kora reggeli órákban még fennakadásokat okozott. A múzeumban a délelőtt folyamán a diákok kiscsoportos múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehettek részt. Az „Ókori kézművesek műhelyében" című interaktív tárlatvezetésen a csoport egy része az ókori mesterek fortélyaival ismerkedhetett meg. Elsősorban a szobrászok és vázafestők, valamint az ötvös mesterek technikáit mutatták be, melyeket ki is lehetett próbálni. A gyerekek igazi kerámiacserepekre festették az antik görög mintákat. A hetedikes és nyolcadikos, emelt vizuális kultúra tagozatos diákok a reneszánsz festők festészeti fortélyaiba kaptak interaktív betekintést. Végigkísérték többek között a képalkotási térszemlélet alakulását, a különleges színek alkalmazását, valamint a rejtett szimbólumokba is betekintést kaptunk.
A legnagyobb élmény Hieronymus Bosch: A földi gyönyörök kertje című festményének másolata előtt érte a csoportot. Különleges zenei aláfestés emelte ki a kép sokkoló mondanivalóját és késztetett mindenkit az elmélyült gondolkodásra. Kora délután az „Ókori Egyiptom- gyűjteményt" illetve az „Istenek és démonok királysága Mezopotámia Kr.e. 1000-500 között" című időszaki kiállítást tekinthették meg. Ez az első hazánkban megrendezett nagyszabású kiállítás, amely az ókori Mezopotámia kultúráját mutatja be. A tárlat jelentős európai közgyűjteményeiből kölcsönzött műtárgyakon keresztül nyújt betekintést a Biblia és közvetve az európai kultúra eredetének, a civilizáció bölcsőjének letűnt világába. A Magyar Szépművészeti Múzeum mind külső szépségével, mind belső tereivel és programjaival elvarázsolt mindenkit. A jutalomkirándulás teljes egészében pályázati forrásból, a „Tiszaújváros jövőjéért" Alapítvány támogatásával valósult meg.
Szervezőpedagógusok: Iklódiné Bodolai Judit és Pogonyi-Simon Edit. Iklódiné Bodolai Judit szaktanár
PDF archivum
-
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17.