Ketten már országgyűlési képviselőjelöltek

A múlt szombaton hivatalosan is megkezdődött a választási kampány. Február 25-én választókerületünk választási bizottsága két jelöltet már nyilvántartásba is vett. Nagyüzem volt szombaton Tiszaújváros központjában. A pártok, jelölő szervezetek többek között a Tisza ABC előtt és az Arany Holló étterem különtermében gyűjtötték jelöltjeik számára az induláshoz szükséges ajánlásokat. Két aspiráns esetében nem eredménytelenül. Dr. Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP és dr. Bihari Zoltán, a Tisza Párt jelöltje már aznap délután leadta a több, mint 500 érvényes aláírást tartalmazó ajánlóíveket.

Ezt megelőzően a képviselő-testület megválasztotta a helyi választási bizottság tagjait (dr. Molnár Tibor, Poropatich Péter, Takács Erzsébet) és póttagjait (Bártfai Mária, Demjén Barnabásné), valamint a szavazatszámláló bizottságok tagjait. A választási bizottság alakuló ülésén az eskü letétele után dr. Molnár Tibort választották meg a grémium elnökévé, helyettesévé pedig Poropatich Pétert. A bizottság elfogadta ügyrendjét, továbbá a 9. sz. szavazókört (Hamvas Béla Városi Könyvtár) jelölte ki a külképviseleteken, valamint az átjelentkezéssel szavazó választópolgárok szavazatainak megszámlálására. Szerdai ülésén pedig már érdemi döntést is hozott a bizottság, az ajánlóívek átvizsgálása után - mivel több mint 500 érvényes ajánlást kaptak - Koncz Zsófiát és Bihari Zoltánt nyilvántartásba vette. 

Így ők - a háromnapos jogorvoslati idő után - hivatalosan is országgyűlési képviselőjelöltek lehetnek. Lapzártánkig további 7 jelölt-jelölt vette fel az ajánlóíveket: Budai Sándor Viktor - MKKP, Nyitrai Attila - Mi Hazánk, Oláh György Attila - Középpárt, Szabó Géza - A Szoldaritás Pártja Munkáspárt, Szabados László - Jobbik, Szolnoki József - NÉP és Wiedermann Attila - DK. Ők március 6-ig gyűjthetik az aláírásokat és adhatják le az ajánlóíveket. 

F. L. 

0
Sok érvet, kevés jelzőt szeretnének
Pályázhattak a civil szervezetek

Kapcsolódó hozzászólások