Két mérkőzésen négy pont
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 1. fordulójában Tiszafüreden lépett pályára a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A négy gólt hozó találkozón végül a hosszabbításban mentett pontot Vitelki Zoltán együttese. A 2. fordulóban hazai közönsége előtt is bemutatkozott a Tiszaújváros, és sima győzelmet aratott a DVTK II ellen.
A labdarúgó bajnoki nyitányon vendégként küzdött a pontokért a tiszaújvárosi csapat, mely a nyár során alaposan kicserélődött. A vendégek azonban ennek ellenére korán vezetéshez jutottak. A 8. percben Tóth B. került helyzetbe, 13 méterről lövésre szánta el magát és a labda a hálóban kötött ki, 0-1.
A házigazdák nem sokáig hagyták örülni a gólnak az újvárosiakat, ugyanis a 14. percben jött az egyenlítés. Nagy Zs. 14 méterről egy óriási gólt ragasztott Herceg kapujába, 1-1. Az egyenlítés olyannyira lendületbe hozta a vendéglátókat, hogy a félidő derekán már náluk volt az előny. A 22. percben Engel adott egy nagyszerű labdát Nagy Zs-nek, aki második gólját vágta a Tiszaújváros kapujába, 2-1. Az első játékrész hajrájában előbb Valkay szabadrúgásánál volt a helyén Tajti, majd a másik oldalon Barzsó lövését hatástalanította Herceg. Fordulás után az 56. percben Nagy Zs. megszerezhette volna harmadik gólját, hiszen már átemelte a kapus felett a labdát, ám az újvárosi védelem végül menteni tudott. Már mindenki elkönyvelte az egygólos hazai sikert, amikor két fontos momentum meghatározta a mérkőzés végkimenetelét. A 93. percben a tiszafüredi Fülöp K. kapott lerántásért piros lapot, majd a hosszabbítás utolsó percében, a 94.-ben Valkay 20 méterről elvégzett szabadrúgása védhetetlenül talált utat a hazai kapuba, 2-2. A Tiszaújváros így az utolsó pillanatban mentett pontot a Tiszafüred otthonában.
Tiszafüred - Tiszaújváros 2-2 (2-1)
Facultas-Tiszafüredi VSE: Tajti - Bernáth, Barzsó, Dankó (Oláh N. 62.), Engel, Nagy Zs. (Lukovszy, 84.), Mácsai, Fülöp K., Papp K. (Erdei, 72.), Ludvig, Szövetes. Edző: Dorcsák Zoltán. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg - Oláh B., Tóth B., Bussy (Géringer, 59.), Tóth S., Lőrincz, Papp F., Erős, Varjas, Nagy D. (Vajda C., 59.), Valkay. Edző: Vitelki Zoltán. Dorcsák Zoltán: Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Lehet, az elfogultság beszél belőlem, de úgy érzem, nyernünk kellett volna. Jól birtokoltuk a labdát egy nagyon jó csapat ellen, a végjátékban azonban kissé balszerencsés körülmények között szenvedtünk vereséget. Vitelki Zoltán: Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. A korai vezetés után két bal oldali szituációnál nem tudtunk eléggé koncentrálni, ezért hamar fordítani tudott az ellenfél. Ez meg is fogott minket. Megvoltak a lehetőségeink is kapu előtt, de egalizálni csak a végén sikerült. Összességében a szív diadala volt a mai, a srácok mindent megtettek annak érdekében, hogy legalább egy ponttal távozzunk innen.
Nem vagyunk elégedetlenek. A szerdai időpont és a meleg idő ellenére is sokan látogattak ki az újvárosiak idénybéli első hazai mérkőzésére. A találkozót lendületesen kezdte a Tiszaújváros és viszonylag gyorsan megszerezte a vezetést. A 12. percben egy vendégszögletet követően gyorsan felszabadult a hazai kapu, a diósgyőriek elpasszolták a labdát, Erős lecsapatott rá, majd 12 méterről a hálóba emelt, 1-0. Nem sokkal később egy mintaszerű támadás végén megduplázta előnyét a házigazda. A 20. percben Varjas jobbról belőtt labdájára Oláh B. érkezett, aki 4 méterről a kapuba továbbított, 2-0.
A második hazai találat után visszafogottabbá vált Lőrinczék játéka, de labdatartásban így is domináltak és nem engedték érvényesülni a piros-fehéreket. A második játékrészre kettőt is cserélt a vendégedző, ám a DVTK II játéka nem javult. Helyzeteket jobbára a hazaiak dolgoztak ki, de Ivánka és Nagy D. is kihagyta ziccerét. A félidő derekán Hercegnek volt még egy védeni valója, valamint a házigazdák még eljutottak egy kapufáig, de újabb gól már nem született.
A hétvégén a Magyar Kupa első fordulójában augusztus 5-én, szombaton az Energia Gyöngyös otthonában lép pályára a Vitelki-csapat, majd augusztus 13-án, vasárnap 17 óra 30 perctől a listavezető Putnok vendégeként következik a vármegyei presztízscsata.
Tiszaújváros - DVTK II 2-0 (2-0) Termálfürdő FC
Tiszaújváros: Herceg - Ivánka, Oláh B. (Garda, 84.), Tóth B., Farkas M., Lőrincz (Tóth S., 84.), Papp F., Erős (Vajda, 70.), Varjas, Nagy D. (Géringer L., 70.), Valkay (Bussy, 78.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán. DVTK II: Bánhegyi B. - Szamosi Á., Bacsa B. , Viczián (Paksai, 70.), Bertus, Vincze D. (Hetyei, 46.), Kövesi (Balázsi, 46., Stavnichuk, 70.), Fekete V. (Sáreczki, 63.), Demeter, Sipos, Ferencsik. Vezetőedző: Szamosi Tamás. Vitelki Zoltán: Megérdemelt győzelmet arattunk egy nagyon fiatal csapat ellen. Stabil volt a védekezésünk, abból pedig nagyon jól mentünk át támadásba, amikből azért voltak még lehetőségeink. A ki nem kényszerített hibáinkra kell még jobban odafigyelni. Gratulálok minden játékosnak, mert ez nagyon jól nézett ki. Szamosi Tamás: Gratulálok a Tiszaújvárosnak, a játék minden elemében felülmúltak minket. Igazi felnőtt, férfias, jó focit játszottak. Mi gyermeteg hibákból kaptuk a gólokat, sokat kell még tanulnunk a felnőtt futballból.