Izsák Csaba ifjúságiként hatodik a juniorok között
Kettős magyar sikerrel zárult a tiszaújvárosi Junior Triatlon Európa- kupa: Szász Csenge Orsolya és Szűcs András rendkívül érett, taktikus versenyzéssel érdemelte ki az első helyet. Örvendetes, hogy a fiúknál a még ifjúsági korú tiszaújvárosi Izsák Csaba az előkelő 6. helyet szerezte meg. A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál nemzetközi döntőinek sorát a junior leányok és fiúk csatája nyitotta meg. A nyílt versenyként jegyzett 20. Junior Triatlon Európa-kupa fináléiban nem kevesebb, mint 31 magyarnak - köztük öt tiszaújvárosinak - szurkolhattak a sportbarátok. A legjobb 30- 30 sportolónak egyaránt 500 méter úszást, 12,5 km kerékpározást és 3,6 km futást kellett teljesíteni.
Kettős magyar siker
A Dísztó partján felállított pontonra először a leány döntő résztvevőit szólították fel. A kétkörös úszás végén Bán Petra hagyta el elsőként a vizet, de Kropkó Jázmin mindössze 1 másodperccel volt elmaradva tőle. Jázmin a kerékpározás féltávjáig egyedül tekert az élen, ám előnye kevésnek bizonyult, a következő kilométereken utolérte őt egy kilenctagú csoport, soraiban összesen hét magyarral. A futás első pár száz méterén Szász Csenge Orsolya állt az élre, akit a táv felénél Kropkó Jázmin követett 13 mp hátrányban. A célba érkezésig az első két helyen nem történt változás, a bronzérmet pedig a svéd Hanna Mansson szerezte meg. Eredmények: 1. Szász Csenge Orsolya (magyar) 41:11 perc, 2. Kropkó Jázmin (magyar) 41:22, 3. Hanna Mansson (svéd) 41:25, 4. Katona Korinna (magyar) 41:25, 5. Fabók Eszter (magyar) 41:49, 6. Szalai Nóra (magyar) 41:59, 7. Miszlai Mira (magyar) 42:05, …9. Gera Alíz Júlia (magyar) 42:20, …11. Filep Zóra (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 42:41, …13. Bán Petra (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 42:50, …15. Dobrovoczky Kira (magyar) 43:05, 16. Nyíri Bernadett (magyar) 43:11, 17. Gál Boglárka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 43:22, 18. Lédeczi Lotti (magyar) 43:45, 19. Kovács Miléna (magyar) 44:06,…22. Urban Emma (magyar) 44:58, 23. Rácz Dorka (magyar) 45:06, …25. Verebélyi Kincső (magyar) 45:13, …27. Hajdu Gréta Emma (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 45:36, 28. Nagy Kata Bianka (magyar) 45:54. (Hóbor Enikő nem fejezte be a versenyt.)
A fiúk is dupláztak
A junior fiúk úszásában az izraeli Amír Sarid bizonyult a leggyorsabbnak, míg a legjobb magyar Kendeh-Kirchknopf Sebestyén Pál volt ekkor, aki a harmadik helyen indult a kerékpárjáért. Két kör kerékpározás elteltével tízen elköszöntek a többiektől. Sebestyénen kívül Szűcs András, Holba Zsombor és Izsák Csaba is ott tekert ebben a csoportban, melyben rajtuk kívül ausztrál, izraeli, mexikói és orosz sportolók is jelen voltak. Újabb 2 kör elteltével a „tízek" mintegy 40 másodperces előnyt jegyeztek, mely megmaradt egészen a második depózásig. A futás első kilométerein Holba Zsombor és Szűcs András diktálta a tempót az élen. A magyar kettős a folytatásban sem adta alább, nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból. Az egymás közötti külön csatát, egyben a döntőt Szűcs András nyerte meg. A dobogó harmadik fokát a francia Antonin Mathieu érdemelte ki. Eredmények: 1. Szűcs András (magyar) 36:49 perc, 2. Holba Zsombor (magyar) 36:57, 3. Antonin Mathieu (francia) 37:13, … 5. Kendeh-Kirchknopf Sebestyén Pál (magyar) 37:17, 6. Izsák Csaba (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 37:24, …9. Tomka Ézer (magyar) 37:52, 10. Szabó Levente (magyar) 37:58, …12. Szabó Márton Mihály (magyar) 38:04, …15. Ábrahám Szabolcs (magyar) 38:24, …18. Mihály Szabolcs (magyar) 38:32, …20. Marádi Gergő (magyar) 38:40, …27. Bódizs Áron (magyar) 40:33. Az érmek és virágok átadásában közreműködött dr. Bihari Zoltán országgyűlési képviselő, Vlad Stoica, az Európai Triatlon Szövetség elnökségi tagja, Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke és Pap Zsolt, Tiszaújváros alpolgármestere.
PDF archivum
-
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19. -
2026.06.11
2026. 24 hét - 2026. június 12. -
2026.06.04
2026. 23 hét - 2026. június 5.