In Memoriam Vanyó István (1949 - 2024)

Non obiit, abiit (Nem halt meg, csak eltávozott)

Személyesen az idei pedagógusnapon találkoztunk utoljára. Jól néztél ki, derűs voltál, sejtelmünk se volt arról, hogy ez az utolsó találkozásunk ebben a földi életben. Valamikor a nyár derekán tudtuk meg feleségedtől, Marikától, hogy Téged is megtámadott a gyilkos kór. E félelmetes hír sokunkat letaglózott, de reménykedtünk felépülésedben. Felsorakoztak az emlékek. A legelső, amikor még mindketten 30 körüliek voltunk. Azóta közel félszázadnyi idő telt el. Kollégák és barátok lettünk, teltek az évek, s hamarosan nevelési igazgatóhelyettes lettél az akkor még Kun Béla Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában. Elérkezett a már régen remélt rendszerváltoztatás. Beindult iskolánkban a hatosztályos gimnáziumi képzés, amelynek megszervezésében, szárba szökkentésében oroszlánrészed volt. 

Sorsod úgy alakult, hogy a fenntartó 1995-ben Téged állított az (új nevén) Eötvös élére. Igazgatóként sokat tettél szeretett iskolánkért, városunk közoktatásáért. Megalakult - kezdeményezésedre - az első 5 éves nyelvi előkészítős osztály, amelyet sorban követett a többi. 2005-ben életed új fordulóponthoz érkezett: a mezőcsáti nevelési-oktatási intézmények igazgatója lettél. Ettől kezdve jóval ritkábban találkoztunk, hiszen szétváltak útjaink. 60 évesen nyugalomba vonultál, élvezted feleséged, a három fiad, a négy unokád és tágabb családod társaságát, valamint volt időd a hobbidra is, a kertészkedésre. Örömmel készültél az előző (jubileumi) tanévet lezáró pedagógusnapra, ami - s ez összeszorítja szívünket - számodra az utolsó volt. Emlékedet megőrizzük, Pista. Igazgató Úr! Kolléga Úr! Nyugodj békében!

Egykori kollégáid nevében: Suba Péter