Húsz éve ad reményt a klub
Két évtizeddel ezelőtt alakult meg a tiszaújvárosi Remény Klub, ami elsősorban a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet, de más daganatos betegeknek is nyújt lelki és érzelmi támaszt. A tagok segítik egymást, csapatot építenek és persze reményt adnak a mindennapokban. A tiszaújvárosi klub szoros kapcsolatot ápol a Rákbetegek Országos Szervezetével. A Remény Klub tagjai a múlt héten a 20 éves jubileumukat ünnepelték a Derkovits Művelődési Központ konferenciatermében. -
Azt szoktuk mondani, hogy közösségben jó lenni, és ez így is van - mondta köszöntőbeszédében dr. Fülöp György polgármester.
- Mert mi történik, ha közösségben vagyunk? Boldogok vagyunk, jól érezzük magunkat, szeretjük egymást és a Remény Klub is erről szól, meg egy kicsit egészen másról. Arról, hogy az ember egy adott életszakaszában egy nagyon nehéz élethelyzetbe kerül. Én nem éltem ezt át, de a családtagoknál láttam, hogy az első kérdés az, hogy miért velem történik ez, és ott van a gondolat, hogy valószínűleg innen nincs visszaút. Ahhoz nagyon nagy erő kell, hogy az ember el tudja dönteni azt, hogy fel kell tudnom állni. Lehet, hogy egy nehéz út következik, de végig tudok rajta menni, mert nem kell egyedül végigcsinálnom, mert ott a családom és nem kell egyedül végigcsinálnom, mert itt van egy közösség, akik mindenben mellettem állnak.
A klub annak idején 21 taggal indult, ma 27-en vannak regisztrálva. De nem csak ennyien vesznek részt a programokon. Sokan csatlakoznak hozzájuk egy-egy megmozdulás alkalmával. - Én a Remény Klubnak majdnem a megalakulása óta tagja vagyok - emlékszik vissza Tóth Imréné. - Illetve a megalakulás után egy évvel léptem be, mert nekem pont abban az évben volt a műtétem, amikor a klub alakult. Szerintem kétfajta beteg van. Az egyik magába folytja a dolgait, magában tartja a szomorúságát, nem szeret másoknak beszélni róla. A másik fajta pedig, aki szeret beszélgetni a sorstársaival, nyitottabb a saját és a mások problémáival szemben is.
Mi itt a klubban az utóbbiak közé tartozunk. Megosztjuk egymással a tapasztalatunkat, örömünket, bánatunkat. Ez egy igazán jó közösség. Olyanok vagyunk, mint egy iskolai osztály, akinek Szabó Andrásné az osztályfőnöke - teszi hozzá mosolyogva. - Havonta kétszer szoktunk összejönni. Ilyenkor kézműveskedünk, közben jókat beszélgetünk, mindig van versmondás is és a programokat is ilyenkor beszéljük meg.
- Már 19 éve, hogy itt vagyok közöttük - veszi át a szót Kavecsánszki Lajosné.
- Nagyon sokat beszélgetünk és ez nagyon jó. Mindenki el tudja mondani az örömét, a bánatát, itt mindenki kíváncsi mindenkire. Meghallgatjuk egymást. Olyanok vagyunk, mint egy család. Nagyon szeretünk együtt lenni, én legalábbis nagyon szeretek itt lenni. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Nekem nagyon sokat segített ez a közösség, mert a kislányom csontrákban halt meg, a férjem pedig tüdőrákban. Végigcsináltam a lányommal és a férjemmel is. Aztán következtem én. Amikor megtudtam a diagnózist, tudtam, hogy miért van.
A lelki nehézségekre úgy válaszol a test, hogy megbetegszik. Bennem van a betegség, de szerencsére csendben van. Bármikor elindulhat, de járok vizsgálatokra és remélem nem lesz vele gond. Ezzel kell együtt élnem. Szabó Andrásné volt az úttörő a klub történetében. Ő álmodta meg és hozta létre a Remény Klubbot 20 évvel ezelőtt. - Amikor beteg lettem, csak kerestem a helyemet. Úgy éreztem, tartoznom kell valahová - meséli.
- Kikerültem a mókuskerékből, a tevékeny mindennapokból, ami nagyon hiányzott és az emberek is hiányoztak. Az egyik barátnőmtől tudtam meg, hogy Miskolcon van egy klub a daganatos betegeknek. Először csak meglátogattam őket, aztán ott is ragadtam. Másfél évig jártam Miskolcra a klubnapokra. Aztán az ottani vezető felvetette, hogy mi lenne, ha Tiszaújvárosban is szerveznénk egy hasonló klubot a daganatos betegeknek. Így indult el 2006-ban a Remény Klub.
A nevét egy kedves klubtársunktól kapta. Egy 30-as éveiben járó fiatalember regisztrált elsőnek a klubba. Agydaganata volt. Sajnos nem tudott sokáig velünk lenni. Az induláskor azon gondolkodtunk, hogy mi legyen a nevünk, ő nagy természetességgel az mondta: Mi más lehetne, mint az, hogy Remény. Megértettük, hogy miért mondja, és így indult el a mi történetünk.
- Az ön története hogyan kezdődött?
- Semmi bajom nem volt. Jól voltam, de egyszer gondoltam egyet és elmentem egy szűrővizsgálatra. Úgy gondoltam, hogy a környezetemben olyan sok mindenkinek van valamilyen baja, hogy talán nem árt, ha én is megvizsgáltatom magam. Szerencsém volt.
Abban az értelemben, hogy kiderült a baj és még időben kiderült. A vizsgálat után a kezembe adták a papírt, amin az állt, hogy rosszindulatú daganatom van. Először nem hittem el. Azt mondtam az orvosnak, nézze meg újra, mert szerintem elcserélték a leletemet, hiszen nekem nincs semmi bajom. Egyáltalán nem voltak tüneteim. Az orvos azt válaszolta, hogy örüljön neki, hogy jókor volt jó helyen, és keressen fel egy sebészt.
Július 2-án diagnosztizálták, 15-én pedig már műtöttek. Mondtam az orvosnak, hogy nekem nincs erre időm, nekem minél hamarabb meg kell gyógyulnom.
ema
PDF archivum
-
2026.10.29
2026. 44 hét - 2026. október 29. -
2026.10.22
2026. 43 hét - 2026. október 22. -
2026.10.15
2026. 42 hét - 2026. október 16. -
2026.10.08
2026. 41 hét - 2026. október 8. -
2026.10.01
2026. 40 hét - 2026. október 1.