Hunyadis tudásbajnokok
Bendegúz Akadémia által évről évre megrendezett Tudásbajnokság háromfordulós versenysorozata idén is izgalmas kihívások elé állította a diákokat. A tantárgyi kategóriákban zajló megmérettetés helyi és vármegyei fordulóit követően négy kiváló tanulónk is bejutott az országos döntőbe, amelyet május 10-én rendeztek meg Szegeden.
Az eseményen alsó tagozaton magyar nyelvből 80, felső tagozaton 81, történelemből pedig 85 versenyző mérte össze tudását különböző évfolyamokban. A Hunyadi tanulói méltón képviselték intézményünket a rangos versenyen. Patai Liliána, a 6.b osztály tanulója idén is kivívta a részvétel jogát magyar nyelvből, ám ő nyelvvizsgája miatt nem tudott jelen lenni a döntőn. Sándor Dorián, 4.b a 21. helyen végzett a magyar nyelvi versenyen, felkészítője Kondrákné Bertók Éva tanítónő. Kavisánszki Anna, 5.a kiemelkedő, 4. helyezést ért el magyar nyelvből, felkészítő tanára Szabó Tünde. Csató Donát, 7.b a 10. helyen zárta a történelmi versenyt, munkáját Balla András tanár úr segítette.
Szívből gratulálunk diákjainknak a kiváló eredményekhez, amelyekkel öregbítették iskolánk hírnevét! Köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat, a szülőket, valamint iskolánk alapítványát a támogatásért, amely nélkül ezek a sikerek nem valósulhattak volna meg.
Markovicsné Szabó Enikő igazgató
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.