Hunyadis családi nap
Családi napot szervezett a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szombat délelőtt. A nyílt nap rendhagyó megnyitóval kezdődött, a produkciók után a leendő első osztályosoknak interaktív foglalkozásokat, zenés-táncos programokat tartottak, a szülőket pedig az iskola igazgatója vezette körbe az iskolában. Sok-sok éve hagyomány, hogy a Hunyadi iskola tárt kapukkal várja a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket márciusban. A családi délelőttön nem csak a gyermekek kérdezhetnek, ezen a napon a szülők is megismerhetik az egész intézményt.
- Régen ebbe az iskolába jártam, de hát minden változik, szeretnék több információt megtudni a jelenlegi helyzetről, a tagozatokról, tanítókról - kezdte Kovács Viktória Klaudia. - Nekem az angol tagozat nagyon pozitív, de az is fontos, hogy a gyermek megfelelő színvonalon tanulhasson.
- Bár mi nem ebbe az iskolába tartozunk, mert messzebb lakunk, de a feleségem ide járt, ezért eljöttünk megnézni - mondta Szabó Donát.
- Szerintem ebből a három órából nem sok minden derül ki, de egy picit mégiscsak belepillanthatunk, milyen is ez az iskola. Kémiai kísérletekkel, játékos angol foglalkozásokkal, zenés-táncos programokkal várták a gyerekeket. A Hunyadiban ugyanis fontos az élményközpontú oktatás.
- Ennek a kornak megvannak a maga vívmányai, annak minden előnyével és hátrányával együtt - nyilatkozta Kovács Katalin, az iskola tanítója.
- Igyekszünk élményszerűvé tenni nem csak a mai foglalkozásokat, hanem minden tanórát. Fontos, hogy érdekes, interaktív feladatokkal ragadjuk meg és kössük le a gyermekek figyelmét, nekik erre van szükségük. A Hunyadiban várhatóan két osztály indul idén szeptemberben. A tanköteles korú gyermekeket április 10-én és 11-én kell beíratni az általános iskolákba.
venna
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.