Hóból is megárt a sok
A tartós havazás és a rendkívüli hideg alaposan próbára teszi a várost és az itt élőket. A hó egyszerre jelent örömöt és veszélyt: miközben sokan élvezik a téli időjárást, szánkóznak, hógolyóznak, másoknak komoly nehézséget okoz a közlekedés, a csúszós utak és járdák. A havas időszakban megnő a balesetek száma, gyakoribbak az elesések, a kihűléses esetek, és több feladat hárul a rendőrökre, katasztrófavédelemre, mentőkre, valamint a városüzemeltetés dolgozóira is. Ilyenkor különösen fontos az odafigyelés, hiszen egy időben nyújtott segítség akár életet is menthet. Illés Gábor még a múlt héten szombaton este indult haza, amikor egy bajba jutott férfira figyelt fel a Dísztó környékén.
- Az Árpád út felől jöttem, az egyik barátomnál voltam - mesélte.
- Már sötét volt, amikor megláttam, hogy valaki fekszik a földön. Fekete ruhában volt, szinte észre sem lehetett venni. Azonnal odamentem hozzá, és megkérdeztem, mi történt. Azt mondta, elesett, és kért, hogy segítsek neki felállni. Többször próbáltuk, de csak a térdéig jutott, utána mindig visszaesett. A keze és a lába teljesen át volt fagyva. Azt mondta, csak pár száz méterre lakik, úgyhogy ne hívjak mentőt, inkább segítsek neki hazajutni. Felhívtam a testvéremet, ő kijött, és ketten karon fogva hazavittük. Felvittük a lakásba, levettük róla a vizes ruhákat és lefektettük az ágyba. Számomra alap dolog, hogy segítek, ha látom, hogy valaki bajban van - tette hozzá. Lovas Attila, a Tiszaújvárosi Mentőállomás vezetője szerint sok hasonló esetnél múlik minden azon, hogy valaki észreveszi-e a bajt.
- Arra kérek mindenkit, hogy figyeljenek egymásra - hangsúlyozta a mentőállomás vezetője.
- Ha padon ülő vagy földön fekvő embert látnak, ha azt veszik észre, hogy a szomszédnál nem füstöl a kémény, vagy egy idős, mozgásában korlátozott ember nem takarítja el a havat, nézzenek rá. Ha úgy látják, hogy baj van, inkább hívják a 112-t, és akkor a segítség elindul. A mentőállomás vezetője elmondta, a téli időjárás nem hozott több riasztást, de más jellegű feladatokat igen.
- Esetszámban nem volt emelkedés, összességében nem kellett többet vonulnunk, mint máskor. A sérülések száma viszont megnövekedett. Több volt az ittas fejsérült. Az ittasság azért is különösen veszélyes ilyenkor, mert az alkoholfogyasztás fokozza a kihűlés veszélyét. A hideg és a hó számlájára több eset is írható. Történt egy közlekedési baleset az M3-as autópályán, ahol több sérültnek is segítséget kellett nyújtanunk. A rendőrök az erdőben találtak egy fiatal párt, a hölgy terhes volt. Nekik nem volt egészségügyi problémájuk, a kollégák megvizsgálták őket, majd a pár hajléktalanszállóra került. Érkezett egy bejelentés egy kihűlt fiatalemberről is, a megtaláló hívta ki hozzá a mentőt.
Egy csecsemő-újraélesztésünk is volt. A környéken naponta 15-17 esetet látunk el, hiszen mindig a legközelebbi mentőegységet riasztják. Fontos tudni, hogy a téli útviszonyok miatt a kivonulási idők meghosszabbodhatnak. Hiába a kék lámpa, mi sem tudunk gyorsabban közlekedni. Lassabban érünk a helyszínre, és hosszabb ideig tart beérni a kórházba, majd visszatérni az állomásra. Panyi József tűzoltó őrnagy, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség megbízott vezetője a legfontosabb tanácsokra hívta fel a figyelmet.
- Aki útnak indul, gondoskodjon a gépjármű megfelelő műszaki állapotáról. Téli gumi nélkül semmiképpen ne induljanak el - hangsúlyozta.
- Figyeljünk arra, hogy legyen elegendő üzemanyag az autóban indulás előtt, illetve érdemes meleg takarót bekészíteni, akár kettőt is. Rétegesen kell öltözködni, és nagyon fontos, hogy a telefon fel legyen töltve, hogy baj esetén segítséget tudjunk kérni. A befagyott vizek is veszélyt jelentenek, hiszen az állóvizek befagytak, de nem mindenhol azonos vastagságban. Arra kérek mindenkit, hogy ne menjenek rá a jégre. Ha mégis téli sportolásról van szó, csak kijelölt pályán, és előtte érdeklődjenek a kezelőnél. A tűzoltók az elmúlt egy hétben négy nagyobb tűzesethez vonultak.
- Ezek javarészt fűtéssel kapcsolatos tüzek voltak, hőátadás vagy kipattanó szikra miatt. Szerencsére személyi sérülés nem történt - mondta Panyi József.
- A csúszós utak miatt több műszaki mentésre is szükség volt. Az autópályán és a főutakon is megcsúszott járművekhez vonultunk. Árokba csúsztak, elakadtak, vagy szalagkorlátnak ütköztek, de súlyos sérülés egyik esetben sem történt. Az extrém hideg miatt volt egy gázszivárgás, valamint a MOL Petrolkémia Zrt. környékén egy vízcső elfagyott, csőtörés miatt vízszivattyúzási munkáink voltak. Ez tisztított ipari víz volt, tehát a lakosságot nem érintette. A rendőrség feladatai is jelentősen nőttek az elmúlt egy hétben. Erről dr. Sallai István rendőr alezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság megbízott kapitányságvezetője beszélt.
- Alapvetően elmondható, hogy a havazással és az extrém hideggel összefüggésben megnövekedtek a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság feladatai - mondta.
- Az illetékességi területünkhöz tartozó 24 településen felmértük az idős, nehéz helyzetben élő személyeket és családokat. Ennek érdekében kapcsolatba léptünk az önkormányzatokkal, a humánszolgáltatókkal, a polgárőrségekkel és a családsegítő szolgálatokkal, hogy segíteni tudjunk az állampolgárokon. Rendszeresen ellenőriztük a közterületeket és a külterületen élőket is, hogy szükség esetén meleg helyre tudjuk őket szállítani, vagy orvosi ellátásban tudjunk segíteni. Több esetben konkrét intézkedésre is szükség volt. Hajléktalanokat szállítottunk melegedőbe, lakásra vagy egészségügyi intézménybe. Segítettünk lakás nélkül maradt személy elhelyezésében, valamint egy terhes nőt is kórházba szállítottunk egy fűtetlen külterületi ingatlanból. Emellett folyamatosan jelen voltunk a közutakon, ahol szintén az empátia, a segítő szándék volt az alapvető hozzáállás: segítettünk az elakadt, bajba jutott járművek kimentésében, elszállításában. A cél többek között az volt, hogy lassítsuk a forgalmat a főbb útvonalakon, ezzel megelőzve a balesetek lehetőségét. Folyamatosan figyeltük a 24 település úthálózatát, hogy járhatóak- e. Elzárt település nem volt, az önkormányzatok mindenhol megoldották a problémákat. Az állampolgárok is óvatosan, távolságot tartva, az időjárási és útviszonyoknak megfelelően közlekedtek. Visszatérően ellenőriztük a befagyott tavakat és szabadvizeket is. Jogellenes cselekményt nem tapasztaltunk, és kihűléses haláleset sem történt. A balesetek száma alacsony maradt.
- Az elmúlt egy hét alatt három anyagi káros és egy könnyű sérüléssel járó balesetről szereztünk tudomást. Ezek közül csak egy volt összefüggésben a téli időjárással. Továbbra is segítjük a bajba jutott, rászoruló embereket, közreműködünk a tüzelőanyag beszerzésében, és mindent megteszünk a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében - mondta az alezredes. A hó eltakarítása is komoly kihívást jelent. Krajnyák László, a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője az elmúlt napokat értékelte.
- Az elmúlt hét időjárása nagy mértékben igénybe vette a gépeket és a dolgozókat is. Több részletben mintegy 35 centiméter hó esett, és volt, hogy mínusz 17 fokban dolgoztunk - mondta.
- Hat munkagép járt a közterületeken, és 50 ember segített kézi erővel a járdákon, gyalogátkelőknél és tereken. Hajnaltól, váltott létszámmal dolgoztunk folyamatosan. Egyegy munkagép akár hat órát is takarít, megszakítás nélkül. Ilyen hidegben a síkosságmentesítő anyag hatása kevésbé látszik, a folyamatos havazás pedig nehezíti a dolgunkat. Szeretném kérni és megköszönni a városlakók türelmét és közreműködését. Sok ingatlantulajdonos rendben tartja az előtte lévő járdaszakaszt, ez nagy segítség számunkra - tette hozzá.
K.E.
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.