Három mérkőzés, három győzelem
LABDARÚGÁS. Harmadik mérkőzését is megnyerte a Tiszaújváros csapata a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei női kispályás (csökkentett pályaméretű) bajnokságban, és ezzel megőrizte első helyét a tabellán. Először sportszerűségből vizsgázott jelesre a Tiszaújváros vasárnap a bajnokság 3. fordulójában.
A vendég mezőkövesdiek ugyanis csupán 4 mezőnyjátékossal érkeztek, ezért Dohány László edző is négy játékosát küldte a pályára 5 helyett. Az első félidő - különösen annak első fele - kiegyenlített játékot hozott, mindkét gárda előtt akadtak helyzetek, azonban ezek rendre kimaradtak. A 20. perc után a Tiszaújváros átvette az irányítást, a csere nélkül játszó kövesdiek behúzódtak a kapujuk elé, de a Tiszaújváros nem tudta feltörni a reteszt. Nem úgy a második félidőben! Már a 2. percben megtört a jég, a mezőkövesdiek egyre fáradtabbak lettek, és a gyakran cserélő hazaiak ezt követően sorban rúgták a szebbnél szebb gólokat és magabiztos győzelmet arattak. A másik találkozón hazai pályán meglepetésre vereséget szenvedett a tavalyi bajnok Sajószentpéter attól a Szirmabesenyőtől, melyt lányaink az előző fordulóban 2-0-ra legyőztek..
Tiszaújváros - Mezőkövesd 4-0 (0-0) Gólszerző: Rontó (2), Tímári, Molnár A.
S.szentpéter-B.horváti - Szirmabesenyő 1-3 (0-1) Szabadnapos: Tiszaszentimre
A bajnokság állása: 1. Tiszaújváros 9 pont, 2. Szirmabesenyő 6 pont, 3. Sajószentpéter- Bánhorváti 3 pont, 4. Mezőkövesd 0 pont, 5. Tiszaszentimre 0 pont. (A Sajószentpéter és a Tiszaszentimre egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.)
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.