Három gól, három pont idegenben
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 23. fordulójában Sényőn lépett pályára a Termálfürdő FC Tiszaújváros. Kondás Elemér együttese meggyőző fölénnyel győzött és így továbbra is a középmezőnyben foglal helyet a tabellán.
Sényő - Tiszaújváros 0-3 (0-1)
Sényő FC-ZMB Building: Nagy - Vámos, Klepács, Bóz (Gégény, 46.), Kozák, Kapacina K., Gengeliczki (Szabó, 82.), Fenyőfalvi, Schmidt (Miterkó, 63.), Végső, Mácsai. Vezetőedző: Kapacina Valér. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Hornyák - Barta, Erdei, Tóth B., Varga, Papp F., Batta (Derzsényi, 85.), Varjas, Bencsík, Tóth S. (Vitelki, 59.), Lehóczki (Bodnár, 71.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
A legutóbbi, DEAC elleni hazai vereség után nem volt könnyű helyzetben a Tiszaújváros, ugyanis a Sényőnek is menekülnie kell a kisesés elől, még nincs teljesen biztonságban ebből a szempontból. A 28. percben Tóth S. indította Erdeit, akit a kijövő kapus elütött a tizenhatoson belül, ezért a játékvezető tizenegyest adott. A büntetőt a sértett laposan a jobb sarokba lőtte, 0-1. A hazai csapat nem tudott mit kezdeni Kondás Elemér együttesével, amely jól tartotta magát, nem volt esélye a Sényőnek az egyenlítésre, így 0-1-el ért véget az első játékrész. A második félidő elején, az 56. percben nagy lehetőséghez jutottak a vendéglátók. Papp F. szabálytalankodott a büntetőterületen belül. A 11-est Mácsai végezte el, de lövését Hornyák védte. Nem sokkal később, az 58. percben Papp F. ívelt fel egy labdát a félpályáról, Varjas 10 méterről a kimozduló hazai kapus felett a hálóba csúsztatott, 0-2.
A házigazdák nem tudtak mit kezdeni a tiszaújvárosi védekezéssel és lélekben mármár fel is adták a meccset. A hajrában, a 82. percben megszerezte harmadik gólját az újvárosi alakulat. Batta balról egy csel után 18 méterről lőtt, és a labda a kapus hóna alatt került a hálóba, 0-3. A végjátékban az eredmény már nem változott a tiszaújvárosi csapat könnyedén nyert idegenben. Kondás Elemér együttese így 31 ponttal a 7. helyen áll és legközelebb április 11-én, szombaton 16 órától a Tiszafüredet fogadja.
Kapacina Valér: Akarat nélkül nem lehet meccset nyerni. Túl korán hittük el, hogy tudunk focizni, de úgy néz ki, hogy egyelőre a passzolás is nehézséget okoz. Magunkba kell nézni, mert a folytatásban komoly bajba kerülhetünk. Gratulálunk a Tiszaújvárosnak.
Kondás Elemér: Az első perctől kezdve jól játszottunk. Ha a helyzeteinket kihasználjuk, akkor már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. 1-0 után kellett, hogy a kapusunk parádésan hárítsa a tizenegyest és ez volt a fordulópont. Ezután megszereztük a második gólunkat, ami el is döntötte a mérkőzést. A látottak alapján mindenféleképpen győzelmet érdemeltünk.
PDF archivum
-
2026.04.09
2026. 15 hét - 2026. április 10. -
2026.04.02
2026. 14 hét - 2026. április 3. -
2026.03.26
2026. 13 hét - 2026. március 27. -
2026.03.19
2026. 12 hét - 2026. március 20. -
2026.03.12
2026. 11 hét - 2026. március 13.