Hálás az egész életéért

A „Legyen Szederkény vendége…" főzőversenyt kísérő programsor sztárfellépőjeként Abebe Dániel, azaz Bebe énekelt a kikapcsolódni vágyóknak július 4-én, az óváros szívében. A Back II Black zenekar egykori tagját és frontemberét a közelgő 50. születésnapja alkalmából kérdeztük. 

- Jelentős mérföldkőhöz érkezel hamarosan, hiszen július 24-én leszel ötvenéves. Mit jelent ez számodra?

- Az a helyzet, hogy semmit. Én sosem voltam az a nagyon megünneplő típus. Olyannyira nem, hogy harminchét éve állok a színpadon, és azóta - a családom nagy bánatára - az összes születésnapomon dolgoztam. Így lesz ez idén is. Sőt, „megspékelve", mert egy olyan magánrendezvényre megyek, ahol egy hatvanadik évfordulót ünnepelnek majd.

- Ezek szerint még a „bűvös 50" sem foglalkoztat? 

- Általában az 50. születésnap kapcsán szokták emlegetni az életközépi válságot. Én azon már túlvagyok. Egyébként nekem a szilveszter az, amikor számot vetek: mi történt, hogyan történt, miként kellene. Úgyhogy nekem a születésnapok - ez most nagyon hülyén hangzik majd - nem jelentenek olyan „hű, de nagy" dolgot.

- Akkor hogyan összegeznél a legutóbbi szilvesztered alapján? 

- Nézd, minden úgy jó, ahogy van. Én most, ebben az életkorban érzem magam a legjobban. Tudom, nagyon sokan rettegnek az „ötventől" - a pályatársaim között különösen, főleg a hölgyek - hogy „úristen, ez most mi lesz!" Én meg erőm teljében érzem magam. De ha a mostani eszemmel lennék tizennyolc éves, nem követnék el olyan sok hülyeséget. Ne gondolj rossz dolgokra, de hoztam helytelen döntéseket, amiket mai fejjel már visszacsinálnék. Viszont igazából semmit nem bántam meg.

- Előadóművészként minden álmod megvalósult?

- Tulajdonképpen igen. A koncertálmaim - jelentős rendezvényhelyszíneken - mind megvoltak: a Papp László Budapest Sportarénában, és a legnagyobb, a Puskás Ferenc Stadionban, 2005 júniusában. Akkor többedmagammal vokalistaként közreműködtem a Neoton koncertjén, de komoly külföldi lehetőségek is adódtak. Egyebek között Dél-Koreába, az egyik legnagyobb fesztiválra jártunk vissza játszani három éven át. Az utolsó évben a főzenekar előtt léptünk fel, ami egy jó poszt. Mondhatom azt, hogy a zene által szinte az egész világot bejártam.

De egy nagy, arénás Bebe-koncert még nem ártana, mert idáig valahogy sohasem fért bele az időbe, mindig jött valami más: a Back II Black zenekarral, majd később is mindig lekötött egy főzenekar, mint például most a Melody Maker. Ezt ne panaszkodásnak vedd, csak azt akarom érzékeltetni: vannak önmegvalósító álmaim. Szóval majd meglátjuk, lesz-e arénás Bebe koncert, de még van rá jó húsz évem, úgyhogy nem aggódom.

- Milyenek most a napjaid?

- Nincs okom elégedetlenkedni, mert gyakorlatilag kedd óta minden napra jutott egy fellépés. Most azért látod kissé megviseltnek az arcomat, mert nem bírom a meleg időjárást, és ma is sokat vezettem, hiszen mindig egyedül járok a fellépésekre. Ennek kapcsán visszakanyarodva az „ötvenhez", a fizikai állóképesség tekintetében azért már érezhet némi nehézséget az ember.

Sajnos ezt be kell látni. De gyorsan megjegyzem, hálás vagyok az egész életemért, mert azt gondolom, a zenészlét minden hátrányával és előnyével együtt nagyon kivételes. Hiszen abban olyasfajta szabadságot élvez az ember, amit nem biztos, hogy más munkakörben megkaphat. Egzisztenciális szempontból nem feltétlenül egy álomkarrier, mert nagyon keveseknek adatik meg, hogy várat építenek belőle. Bár hozzáteszem, én nem is nagyon vágyom erre. A lényeg az, hogy van fedél a fejem fölött, és nem kell aggódnom a mindennapi megélhetést illetően. 

Ördögh István