Ha valami nem tetszik, nem kell tapsolni

 „A zenetörténet világa varázslatos. Ha van kedvük, ismerjék meg. Menjenek el koncertre, mert hangversenyre járni igenis jó! Éppúgy, mint egy vasárnapi ebéd, legyen ünnep az is, hogy meghallgatnak egy operát vagy egy szimfóniát, de előtte olvassanak utána a kiválasztott zeneműnek. Ha mindezt megteszik, hig􀁜- gyék el: maradéktalan élményben lesz részük." - mondta a művelődési központban tartott könyvbemutatója zárásaként Bősze Ádám. A zenetörténész az Ötórai tea rendezvénysorozat vendégeként első alkalommal látogatott el városunkba. Nem csupán legújabb kötetével, a Muzikális bestiákkal érkezett hozzánk. Rendhagyó énekórával ajándékozta meg az Eötvös gimnázium tanulóit, majd interaktív előadását megelőzően lapunknak is nyilatkozott.

- Mi ösztönözte a könyvírásra? 

- 2008-tól 2023-ig a Bartók Rádióban dolgoztam, ez idő alatt pedig több kiadó is megkeresett, hogy szeretnének tőlem kötetet. Viszont időnek hiányában nem tudtam igent mondani a felkérésekre, de amikor elhagytam a rádiót, megkerestem azt a kiadót, aki legutoljára érdeklődött nálam, hogy ha kellek még, itt vagyok. Nagyon örültek, ugyanakkor hozzátették: feltett szándékuk a Nagy zenészek, nagy szerelmek című előadássorozat anyagának - vagy abból egy válogatásnak - a kiadása. Céljuk egy évvel ezelőtt megvalósult. Majd - vélhetően az első könyv népszerűségének hatására - szóltak, hogy boldogan megjelentetnének egy újabb kötetet. Erre feldobtam három lehetséges változatot, a kiadó pedig mindenfajta teketóriázás nélkül a Muzikális bestiák című előadássorozatot választotta.

- Tényeket milyen arányban tartalmaznak a kötetek?

- A Nagy zenészek, nagy szerelmek egy igazi zenetörténeti munka, melyben tíz zeneszerző szerelmi vagy intim életéről van szó. A Muzikális bestiák viszont teljesen fikció, hiszen abban olyan lények zenetörténeti szerepéről van szó, akik legfeljebb a képzeletünkben léteznek. Azaz, a ma bemutatandó könyv egy fikciónak - mitológiának, néphiedelemnek, vallásnak, vallástörténetnek - a folyásában megjelenő kreatúrák gyűjteménye, mondjuk úgy: kultúrtörténeti mintavételek összessége. 

- Hogyan épül fel a Muzikális bestiák?

- Tíz fejezetből áll. Égi lényekkel kezdődik és szintén velük ér véget, tehát voltaképpen a fönttől megyünk a föntig, és közben bejárjuk a poklokat is akár. Például a hegy szellemeivel, félemberekkel, kentaurokkal, tündérekkel, boszorkányokkal, óriásokkal, törpékkel, sárkányokkal, kígyókkal találkozhat a kedves olvasó. Különben egy csomó minden kimaradt a kötetből. Többen mondták is, hogy Muszorgszkijnak az Éj a kopár hegyen című műve - ami egy boszorkányszombat -, miért nincs benne? Azért, mert, ha mindent bele kellett volna venni, nem készültem volna el. Nem mellesleg, ha a teljességre törekednék, további hatszáz ilyen könyvet kellene írnom. Úgyhogy a Muzikális bestiákban azokról a lényekről esett szó, akik számomra érdekesek a zenetörténetben. 

- Miként érdemes olvasni ezt a kötetet?

- Szakaszosan, és többnapos szüneteket is nyugodtan tarthatunk az olvasás közben. Ha úgy érezzük, a szöveghez kapcsolódó zeneműveket szintén meghallgathatjuk többször a lap szélén található és mobiltelefonnal megfejthető QR-kódok segítségével. Így jön létre egy hangzó és írásos olvasásbéli élmény.

- Mit szólt a könyveihez a szakma? 

- Kérdés, mit ért a szakma alatt. Ha a magyar zenetudományi életre gondol, azt tudom mondani, annak képviselői nem nagyon reagálnak arra, amit én csinálok. De ezt nem is várom el, mert a zenetudósok egy egészen más síkon tevékenykednek. Ők nagyon komolyan művelik a szakterületüket, az én könyveim pedig népszerűsítő irodalmak. Ha a kérdése alapján a könyvkiadást veszem a szakmának, akkor abszolút pozitív a vélemény. És hát nagyon büszke vagyok, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a könyvkiadó standjánál a Muzikális bestiákból vásárolták meg a legtöbb példányt. Boldog és hálás vagyok, ha az olvasók értékelik, amit csinálok, és remélem, egyre többen ráébrednek arra, hogy érdemes művészetekről olvasni. Hiszen, ha a témában kiválasztott olvasmányok megfelelőek, akkor a művészet által nyert szellemi élvezetet mélyebbé vagy magasabb rendűvé teszik. Tehát az is célom a Muzikális bestiákkal, hogy az ember ne csak úgy, jelentős szándék nélkül menjen el egy koncertre. Megfelelő fölvezetéssel, magyarázattal vagy irodalommal bármilyen műalkotás szellemi élvezete hatványozottan nagyobb.

- A komolyzene hazai népszerűségét illetően mit tapasztal

 - Erre vonatkozó adatokat nem ismerek. A komolyzene mindig is rétegműfaj volt, most is az, és szerintem ez így is marad. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a klasszikus zenében jeleskedő, tisztelt művészhölgyek és művészurak az utóbbi időben egy kicsit negligálták a közönséget, valamint a közönség ízlését. Persze, megtehetik, mert a magyar komolyzenei élet szerintem több mint 90% feletti állami támogatással működik. Ezért a művész nincs rákényszerítve arra, hogy a nézők tetszését keresse. Csupán előad, majd - függetlenül attól, hogy a publikum tapsol-e vagy sem - felveszi a fizetését, a nézők pedig szépen hazamennek. Pedig szerintem úgy volna rendjén, ha napjaink komolyzenei művésze annak lenne kiszolgáltatva, aminek hajdanán Beethoven, Mozart és Haydn: a közönség reakcióinak. Mondom ezt azért, mert ma már nem illik tétel közben tapsolni. Holott például Mozart direkt úgy komponálta a D-dúr szimfóniáját Párizsban, hogy annak előadása közben is tapsoljon a közönség. Úristen, mi történne ma, ha valaki tétel közben tapsolna! Úgyhogy, ha a régi zsenik ujjáról nem esett le a karikagyűrű, szerintem napjaink tisztelt művészhölgyeinek és művészurainak sem kellene, hogy leessen. És egy kicsit oda kellene figyelni, mit is akar a közönség. Még egy gondolat a publikum kapcsán: nemrég olvastam, hogy Káel Csaba és Vidnyánszky Attila a kultúrafogyasztók nevelését is célzó programot indított. Nem kellene ezt… Én értem, mit akarnak az urak, de inkább magukat neveljék abban a tekintetben, hogy a közönség igényeit bizony jobban figyelembe kellene venni. És ha valami nem tetszik a publikumnak, akkor el kell gondolkodni. Továbbá szerintem a magyar közönségnek is el kell gondolkodnia, mert mindenre tapsol. Nem azt mondom, hogy paradicsommal felfegyverkezve kellene beülni a színháztermekbe és a koncerttermekbe, de ha valami nem tetszik, nem kell tapsolni. És azt megérzi majd az előadó is. 

- Ön szerint hogyan lehet a gyermekeket egyszerre könnyedén és eredményesen bevezetni a komolyzene világába? 

- Erre nincs receptem, meg nem is vagyok ilyen irányú szakember. Gyermekekkel sem szoktam foglalkozni, kivéve a középiskolásokat. Úgy vélem, ők a legfogékonyabbak arra, hogy valami gyökeresen megváltoztassa a gondolkodásukat, és az által az életüket. A középiskolásokhoz pedig szerintem egyetlen kulcs létezik: az őszinteség. Ők nyíltan elmondják, mi tetszik nekik és mi nem, ennek megfelelően azt javaslom: a tanár, valamint az előadóművész ugyancsak legyen őszinte hozzájuk, és kerülje mindenki azt a sok-sok sallangot, melyek a komolyzene oktatása, közvetítése során felmerülnek: mint például a zeneszerző gondolatainak tolmácsolása és hasonlók. A gyerekek nem fognak bevenni ilyeneket, mert - szerintem - ezek lózungok. 

Ördögh István